Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Egyszerre ünnepelték az egészségügyben dolgozókat és fogadtak lengyel táncosokat Horton csütörtök este

Egyszerre ünnepelték az egészségügyben dolgozókat és fogadtak lengyel táncosokat Horton csütörtök este

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A két ünnepben az üzenet volt közös: mind az aktív tánchoz, mind a mai magyar egészségügyhöz komoly kitartás kell a falu vezetője szerint.

A könyvtárban rendezett Semmelweis-napra meghívták a település összes egészségügyért felelős szereplőjét. Közülük idén az a Csuka Mihályné, a Vöröskereszt helyi titkára kapta meg az önkormányzat díját, akinek már a megyénél is hasonló módon ismerték el tevékenységét.. Kerek Oszkár polgármester köszöntőjében nem csak arról beszélt, ma milyen nehéz küzdelmet vívnak az egészségügy dolgozói – említést tett a falu terveiről is, miszerint egy épületben kellene elhelyezni az egészségügyi ellátórendszert.

Ahogy az egészségügyben, úgy a táncművészetben is fontos a kitartó munka a polgármester szerint. Talán nem véletlen, hogy az itt látható lengyel Snutki néptánccsoport fellépése is erre a napra esett, akik ecsédi segédlettel jutottak el Hortra. A saját zenekarral érkező fellépők három különböző korcsoportban is bemutatták tudásukat a Művelődési Házban, ahol korábban német, belorusz és bolgár táncsoportok is jártak már.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2010-07-26 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:24
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:53
Mesemondó - Pamela Dalton: A milliomos macska 5. rész
10:05
Reklám
10:08
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
10:21
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:34
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nézőtér - kulturális magazin
19:06
Reklám
19:09
Oroszlánkölyök - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Tel-Aviv
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság