Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Megint SZIE?

Megint SZIE?

Elveszítheti az Agrártudományi és Vidékfejlesztési karát az Eszterházy Károly Egyetem. Egy törvénymódosító javaslat szerint ugyanis – a tervek szerint augusztustól – a Szent István Egyetem szervezetébe olvadna be a kar. A változás a mostani adatok szerint 22 oktatót és 180 diákot érint, viszont azt, hogy pontosan mit jelenthet majd a SzIE-vel történő integráció a gyöngyösi Campusnak, egyelőre nem tudni. Annyi azonban biztos, hogy a campus továbbra is működni fog – mondják az intézmény vezetői.

Múlt hét szerdán jelent meg az a felsőoktatási törvénymódosító javaslat, amely többek között azt is tartalmazza, hogy 2020. augusztus elsejétől az Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi és Vidékfejlesztési kara a Szent István Egyetem szervezetébe olvadna be. A karhoz 22 oktató tartozik és 180 diák tanul itt. Azt azonban, hogy hogyan érintené a változás a pedagógusokat vagy a hallgatókat, a főigazgató sem tudja.

– Az azért várható, hogy azok a diákok, akik egy campuson, tehát egy képzési helyen kezdik meg a tanulmányaikat, ők, az eddigi gyakorlat szerint azon a képzési helyen is végeznek. Tehát ezt így előzetesen azt gondolom sejteni lehet – vélekedett Dr. Bujdosó Zoltán.

A változtatás érinti a mezőgazdasági mérnök, a kertészmérnök, a vadgazda mérnök, a vidékfejlesztési agrármérnök alap-, illetve felsőoktatási képzéseket, valamit a vidékfejlesztési agrármérnök mesterképzését, de szeptembertől ezen a karon lehet majd gyógy- és fűszernövény szakon is tanulni, az utóbbi esetében már most látszik, hogy az egyetem legnépszerűbb szakává válhatna.

Dr. Bujdosó Zoltán azt mondja: a gyöngyösi campus létét és a többi kart nem érinti a javaslat.

– Az Eszterházy Károly Egyetem vezetése továbbra is fenn kívánja tartani a gyöngyösi Campusát, tehát, hogy ha az országgyűlés úgy dönt, tehát a törvény elfogadása esetén az egyetem továbbra is fenntartja a campusát, és az üzleti, az informatikai és a természettudományi képzéseket – magyarázta.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a törvénymódosítással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a cél a felsőoktatási intézményhálózat racionalizálása, a minőségjavulás és a kis intézmények működésének stabilizálása.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Luther Márton élete 2. – Szópárbajok - rajzfilm sorozat
09:15
Molnár Dániel - Édesanyám
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:13
Zeneiskolások előadása - Trió - Haydn: G-dúr trió - Rondo all ungherese
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Üzleti negyed - gazdasági magazin - ismétlés
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság