A Gyöngyösi Játékszín már több mint egy hónapja nem próbál, ám a csoport tagjai ebben a helyzetben is tartják a kapcsolatot, filmeket és színházi darabokat osztanak meg egymással, és online beszélnek róluk. A napokban egy zenés karanténslágerrel jelentkeztek a játékszín tagia: Révész Sándor és Demjén Ferenc Vigyázz a madárra című dalát dolgozták fel.
Így szól a jól ismert sláger refrénje a Gyöngyösi Játékszín tagjainak előadásában. A dal mondanivalójának a csoport vezetője szerint a jelenlegi helyzet különös aktualitást kölcsönöz.
A dal kiválasztása egy véletlennek köszönhető, az ötletet pedig a játékszín egyik tagja Bánkúti Csilla kommentje adta.
A zenés karanténsláger megszületése nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek első pillantásra tűnik: a dalt mindenki otthon énekelte el és rögzítette, majd ezután kezdődött a szerkesztés és videovágás.
A tervek szerint a játékszín tagjai készítenek még közös karanténslágert, a következő alkalommal az Álmodd meg a csodát című szerzeményt adják majd elő hasonló módon.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon