Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Várják a táborozókat

Várják a táborozókat

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Egyelőre még kevesen vesznek részt személyesen a miséken és Istentiszteleteken, annak ellenére, hogy óvintézkedések mellett tartják a szertartásokat. A gyöngyösi Református templomban a higiénés előírások betartása mellett megtartották a konfirmálást Pünkösdkor és már tervezik a szokásos nyári tábort is a fiataloknak.

Május17-től ismét lehet Istentiszteleteket, miséket látogatni a templomokban. A Gyöngyösi Református templomban ez a piros szalag jelzi, hogy a gyülekezet tagjai a védőtávolságot betartva hová ülhetnek.

– A templomban minden második padsort használjuk, bevontuk a karzatot is a lehetőséget közé. Ha van rá módunk, és nem férünk el a templomban, akkor az udvaron tudunk hangosítást biztosítani, illetve pünkösdkor a gyülekezeti terembe is kiközvetítettük az aktuális istentiszteletünket. – mondta Kenyeressy Károly református lelkész.

Az ünnepi Istentisztelekhez képest kevesebben jöttek még Pünkösdkor – mondja a lelkész, az idősebb korosztály még óvatos. Kenyeressy Károly azt mondja, örömteli, hogy a konfirmálást meg tudták tartani, és megtartják a szokásos nyári táborukat is, amit már szerveznek és várják a fiatalok jelentkezését.

– Online lehet jelentkezni a gyülekezet honlapján ezekre a táborokra. A jelentkezésben a szülők vállalják azokat a szigorú egészségügyi feltételeket, amelyek a tábor rendezésével kapcsolatosak. Az istentiszteleteken a szájmaszk használata kötelező. – mondta a lelkész.

Két tábort is terveznek az idén, két korcsoport jelentkezőit várják.
A nyári táborokra érdemes minél előbb jelentkezni- tette hozzá Kenyeressy Károly.


Tovább az archívumra