Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Idegenvezetők vizsgáztak

Idegenvezetők vizsgáztak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Új idegenvezetőket vizsgáztattak Gyöngyösön. A helyi TDM kérte fel a gyöngyösi Campust, hogy indítson számukra képzést, hiszen kevés volt az idegenvezető a megyében az érdeklődéshez képest. Most 15, többségében női idegenvezető vizsgázott, akik a városban egy, egy-másfél órás körsétát vezettek.

Különböző tételeket húztak a vizsgázók, a gyakorlatban is bizonyítaniuk kellett azoknak, akik tavaly júliusban kezdték meg az idegenvezetői képzést a Gyöngyösi Campuson. 15-en végeztek most, mind sikerrel vizsgáztak, így már bármikor fogadhatnak turistacsoportokat akár Gyöngyösön is.

– A TDM irodában szembesültünk az elmúlt években azzal az alkalmankénti problémával, hogy turistacsoportokhoz nem tudtunk idegenvezetőt biztosítani, mert azok az idegenvezetők, akikkel mi kapcsolatban álltunk, ők már éppen csoportot vittek, vagy az ország másik végén voltak, ezért elhatároztuk, hogy milyen jó lenne, ha valamilyen képzés formájában megpróbálnánk megnövelni a létszámát az idegenvezetőknek. – mondta Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra TDM turisztikai menedzsere.

A jelentkezők Heves megyében élnek, viszont ezzel a végzettséggel az egész országban vezethetnek csoportokat. Most, kifejezetten Gyöngyöst kellett bemutatniuk, így a mi városunkból készültek fel, de a képzés alatt átfogó és széleskörű alapismereteket kaptak, hogy bármely településen megállják a helyüket.

– Volt a protokoll, etikett, illetve Magyarország természetföldrajza, vallástörténet, művészettörténet, tehát átfogó ismereteket kaptak abból a tudásból, ami alapján az ország bármely területén, ha ránéznek egy épületre, akkor azokat a stílusjegyeket már fel tudják ismerni. Természetesen minden város már, és szükség van a helyismeretre ahhoz, hogy ő ott idegenvezető legyen. – tette hozzá a turisztikai menedzser.
Ezért az idegenvezetés alapos felkészülést igényel. Benkő Béla szerint egy jó vezető lelkes és kíváncsi. Mint elmondta: a tárgyi tudást átadták, a végzett hallgatókat pedig majd az élet megtanítja kezelni a különböző, akár nem várt helyzeteket is.


Tovább az archívumra