Megyénkben egy hatvani, egy egri és egy gyöngyös környéki cég volt a rendezvények házigazdája.

Az üzemlátogatásokon kívül, a 2009 áprilisa óta tartó rendezvénysorozat célja, hogy a civil szervezetek és vállalkozások képviselői találkozhassanak egymással, és tapasztalatot cserélhessenek.
A Heves megyei civil szervezetek komplex fejlesztése jegyében 2009 áprilisa óta tartó programsorozat egyik fontos állomása volt ez a pénteki rendezvény.
A projekt célja a civil szféra szakmai kompetenciáinak fejlesztése, a forráslehívó képességeinek eredményesebbé tétele és a szervezeti hatékonyság növelése volt. A program keretében 29 megyei szervezet komplex támogatása valósult meg, és ennek köszönhetően már 300 szervezet veheti igénybe a szervezetfejlesztési szolgáltatásokat. A több mint 40 millió forintos forrást a magyar állam és az unió biztosította.
Ehhez járultak hozzá a legnagyobb megyei munkáltatók ezúttal azzal, hogy diákok számára lehetővé tették az üzemlátogatást.
A plenáris ülés témája többek között az volt, hogy a térség vállalkozásai hogyan tudnak a társadalmi kérdésekben aktívan szerepet vállalni.
A társadalmi felelősségvállalás napján nem csak a nagyvállalatok mutatkoztak be, hanem civil kezdeményezéseknek köszönhetően több közösségi teret is megszépítettek.
Berzsényi Gergely