Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kevesebbet ér – több kupakra van szükségük

Kevesebbet ér – több kupakra van szükségük

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Minden héten kiürítik a 7 kupakgyűjtő tartalmát Gyöngyösön, a vírushelyzet ideje alatt is folyamatosan megteltek a dobozok. Az első gyűjtőt egy éve helyezték ki a városban azért, hogy szabadtéren, mindenki számára elérhető helyszíneken legyenek, így többen tudjanak segíteni. A kezdeményezés célba ért, valóban több kupak gyűlt össze, ám a hulladék-feldolgozó a bevételkiesés miatt a korábbi 100 forintos kilónkénti ár helyett már csak 40 forintot fizet az alapítványnak, így fontos, hogy továbbra is a gyűjtőkbe, és ne a szemetesekbe dobjuk a zárókupakokat.

Egy napja ürítették, és máris több mint félig megtelt a kupakgyűjtő szív a nyolcvanasban. Ezt is hetente üríti az Együtt Gyógyulni Könnyebb Alapítvány. De nemcsak itt, hanem a város további hat pontján is várják a segítséget. A szabadtéri gyűjtőket egy éve helyezték ki a városban, így többekhez közelebb került a lehetőség, hogy beteg gyerekeken segíthessenek.

– Szerettük volna, hogy ha nem csak beltéren, hanem kültéren is vannak, ez most a koronavírusos időszakban nagyon jól jött, hiszen az óvodák és az iskolák zárva tartottak, így kültéren is meg tudták közelíteni ezeket a kis gyűjtőedényeinket, és le tudták adni, illetve nem mindenki van internet közelben és nem látja a kupakgyűjtő pontjainkat. – mondta Kiss Brigitta, az Együtt Gyógyulni Könnyebb Alapítvány elnöke.

Így azonban akár boltba menet is útba ejthetik az edényeket. A veszélyhelyzet ideje alatt is hetente ürítették ezeket, így a munka nem állt meg, viszont most a korábbiaknál is több kupakra van szükség, hiszen ezek ára jelentősen csökkent a vírus miatt.

– Akiknél mi leadjuk a kupakokat, a hulladék-feldolgozó, autóiparba szállítják el többnyire ezeket a műanyag granulátumokat, és sajnos ők is megálltak, ezért lejjebb kellett venni a kupakoknak az árát, eddig 100 forintot kaptunk a koronavírust megelőző hónapokban, és most sajnos lejjebb vitték 40 forintra az árát a kupakoknak. – mondta Kiss Brigitta.

Így egy teli gyűjtőedény értéke alig éri el a 800 forintot. Az összegyűlt pénzből jelenleg 4 gyermek fejlesztését támogatják. Az alapítványnak a jövő évtől már a személyi jövedelemadó 1%-ával is segíthetünk.


Tovább az archívumra