Kézműves foglalkozások, bábelőadás, népmesék és koncertek várták mindazokat, akik ellátogattak a Muzsikál az Erdő abasári helyszíneire. A koncerthelyszíneket, mint például a Szent Anna kápolna melletti erdei pihenőhelyet, mindig nagy körültekintéssel választják ki a szervezők. Abasár 3 évvel ezelőtt csatlakozott a programsorozathoz.
Sokan plédeken fekve és ülve élvezték a pihentető muzsikát a természet lágy ölén. Az amatőr, helyi művészek mellett idén is felléptek országos ismertségű hírességek, mint például Horgas Eszter fuvolaművész, aki ismert dalokat hozott a közönségnek.
A Dobroda zenekar 6 évvel ezelőtt lépett fel a rendezvénysorozaton, most többek között kisterenyei muzsikával érkeztek.
Az abasári helyszínre idén is sok ember ellátogatott. A közismert erdei pihenő sokakban nosztalgikus emlékeket ébresztett.
A főszervező szerint a karantén időszaknak pozitív hozadéka is volt, hogy lassításra kényszerítette az embereket. Sokan arra a gondolatra jutottak, hogy hosszú távon ez az életforma nem fenntartható, mert kifulladnak az emberi és természeti erőforrások. Szabó Lajos főszervező azt mondja, a helyszínek kiválasztása, kiemelten fontos feladat.
A tizenhetedik évadához érkezett esemény fő célja: az erdő, a zene és a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. Sokszor a világhírű művészek is ezt az életmódot tekintik célként.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon