Az új gyöngyösi tűzoltó laktanya építése már a végéhez közeledik, a munkálatok a tervek szerint év végére befejeződnek. Az ország egyik legmodernebb, legkorszerűbb tűzoltó laktanyája és katasztrófavédelmi kirendeltsége több mint 1 milliárd forint vissza nem térítendő, uniós támogatásból épül meg.
Jelenleg párhuzamosan folynak az épület külső és belső munkálatai, ezzel egyidejűleg kialakítják a vonulási útvonalat, továbbá a parkolóhelyeket burkolják. Az új épület kivitelezése jelenleg csaknem 70 %-os készültségen áll.
– A továbbiakban az épület zavartalan működését szolgáló vezérlési rendszert fogják kiépíteni, ez a rendszer bekapcsolódik majd az országos PAJZS- rendszerbe, melyen keresztül riasztásra kerülnek a káresetek felszámolásához szükséges tűzoltógépjárművek, tűzoltóerők és eszközök. Ezt követően a kiszolgáló helyiségeket építik majd ki, mint a gépjárműmosót, a tömlőmosó- és szárítóberendezéseket, továbbá a légzőkészülékek palackjainak újratöltéséhez szükséges technológiát is kiépítik majd. – tájékoztatott Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Nagy Csaba azt mondja, a projekt alapvető célja, hogy a laktanya épülete korszerű technológiai rendszerrel, hosszú élettartamú, gazdaságosan fenntartható és üzemeltethető legyen, és nem utolsó sorban a városképbe illeszkedjen. Emellett az új laktanya elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy a tűzoltó gépjárművek gyorsan, akadálymentesen tudjanak vonulni, hiszen a várost akár 4 irányból is meg tudják, majd közelíteni.
A megyei szóvivő hozzátette: Az épület a legmodernebbek között lesz, köszönhetően a korszerű technológiáknak és épületszerkezeti elemeknek.
– A kirendeltség és a laktanya működéséhez szükséges elektromos áram egy részét a tetőre telepített napelemek fogják biztosítani, alapfűtési rendszerként egy korszerű, földgázzal működő rendszer is helyet kap az épületben. A használati melegvíz-ellátást a tetőn elhelyezett napkollektorok is segíteni fogják. A projekt keretein belül felújítanak egy mászóházat is, végül a csaknem fél hektáros szabad terület füvesítése és parkosítása is a tervek között szerepel. – mondta Nagy Csaba.
A munkálatok a tervek szerint év végére fejeződnek be, ezt követően vehetik birtokba az új laktanyát a tűzoltók és a kirendeltség dolgozói.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon