Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nehézségekkel küzdenek a nyelviskolák

Nehézségekkel küzdenek a nyelviskolák

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Érzékenyen érintette a nyelviskolákat az a határozat, amely lehetővé tette, hogy nyelvvizsga hiányában bárki megkaphatja a bennragadt diplomáját. Információk szerint az intézmények országosan körülbelül 20-30 ezer diákot vesztettek el többek között e miatt. Emellett az előzetesen tervezett tanfolyamok és órák körülbelül felét tudták megtartani a veszélyhelyzet alatt.

Újra kezd megtelni ennek a nyelviskolának az órarendje, a veszélyhelyzet miatt itt is jóval kevesebb oktatást tartottak. Az intézmény vezetője, Király-Kovács Krisztina megkeresésünkre azt írja: „a járvány kitörése óta jelentősen visszaesett a megtartott órák száma, hiszen például a korábbi évekhez képest alig van új jelentkezőjük, és szinte csak a régi diákok folytatják a kurzusaikat.” Hozzátette: ”a nyelvvizsga nélküli diploma megszerzése is jelentősen visszavetette a piacot”.
De nemcsak itt, hanem országosan nagy gondokkal küzdenek a nyelviskolák. Berényi Milán a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint, a már leszervezett tanfolyamok csupán felét tudták megtartani az iskolák hazánkban.

– A veszélyhelyzet alatt körülbelül az 50%-ára esett vissza a nyelviskolákban megtartott óráknak a száma. Valahol ez még több is volt, akár 80%-al is visszább tudott esni. A veszélyhelyzet elmúltával nagyságrendileg mindenki egy 20%-os emelkedésről tudott beszámolni, nyilván ez az adott nyelviskola portfóliójától függ, hogy kinek mennyi céges, vállalati nyelvtanfolyama volt, és mennyi lakossági. – nyilatkozta Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke.

Az elnök hozzátette: a veszélyhelyzet előtti tanulói számot eddig nem tudták visszaszerezni. Ez pedig már egy másik gyöngyösi nyelviskola, ahol Takács Tímea irodavezető szerint: csak náluk a diákok közel fele lemorzsolódott az utóbbi hónapokban.

– Nehéz így számokban beszélni, de jócskán érezhető a hatás még most is, körülbelül egyharmad-fele tanulói létszámról tudunk most jelen pillanatban beszélni. Remélhetőleg tényleg visszatér ez is a régi kerékvágásba és akkor újra beindul a dolog, mert azt szeretnénk, hogy minél többen jöjjenek hozzánk. – mondta Takács Tímea, az Aktív Nyelvtudás irodavezetője.

Az irodavezető hozzátette: mindezek mellett nehézséget jelentett az online oktatás is, hiszen a náluk tanuló diákok nem részesítik előnyben ezt a fajta tanulást.


Tovább az archívumra