Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Megkezdték a kifizetést a gyöngyöspatai szegregációs perben érintetteknek

Megkezdték a kifizetést a gyöngyöspatai szegregációs perben érintetteknek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megkapták a pénzük felét, azaz 50 Millió forintot a szegregációs per károsultjai Gyöngyöspatán. A kifizetés körülményeiről és az ítéletről Horváth László, a térség országgyűlési képviselője tartott tájékoztatót nemrégiben a településen.

Az az ítélet, ami a gyöngyöspatai szegregációs perben született, igazságtalan, túlzó és felrúgja a társadalmi békét – mondta Horváth László. A 100 millió forintos kártérítés kifizetése az önkormányzatot tönkretette volna, ezért Gyöngyöspata a magyar kormányhoz fordult segítségért, amelyet meg is kapott. Ennek köszönhetően a kártérítés felét már július végén kiutalták, a pénz második felét pedig egy hónapon belül utalják.
Horváth László hangsúlyozta, a jövőben többet sehol az országban nem történhet hasonló ügy.
Horváth László hozzátette, aki dolgozni, vagy tanulni akar, azt továbbra is támogatja a kormány, de aki iskolakerüléssel és erőszakkal próbál pénzhez jutni, annak nagyon határozottan útját fogják állni.
Lapértesülések szerint a pert indító Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekért alapítvány azóta azt is bejelentette, az érintettek igényt tartanak a kártérítés kamataira is. Ezzel szemben Horváth László szerint a városban élők többsége közben azt kérdezi, őket ki fogja kárpótolni, amiért másik iskolába kellett íratniuk a gyerekeiket.


Tovább az archívumra