Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Három kamion ütközött az M3-as autópályán

Három kamion ütközött az M3-as autópályán

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Baleset történt ma késő délelőtt az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Hort térségében. Három kamion ütközött össze, ketten könnyebben sérültek a baleset következtében. A rendőrök félpályás útlezárás mellett helyszíneltek, több kilométeres volt a kocsisor az autópályán, órákkal a baleset után pedig, a 3-as főúton is csak lépésben lehetett haladni.

Több kilométeren keresztül csak lépésben haladnak az autók és a kamionok az M3-ason. Budapest felé a 63-as kilométerszelvénynél történt baleset 11 óra előtt.

– Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalának 63-as kilométerében Hort közelében augusztus 3-án 10 óra 40 perc körül eddig tisztázatlan körülmények között három kamion ütközött össze. A baleset következtében két személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérüléseket, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. – tájékoztatta híradónkat Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Úgy tudjuk, egy kamion lassított, a mögötte haladó két másik jármű pedig hátulról nekiütközött, az azokban utazó sofőrök szenvedtek könnyebb sérüléseket.
A ráfutásos baleset utolsó kamionjának motorolaja a külső és a leállósávra folyt, emiatt a helyszínt a gyöngyösi hivatásos tűzoltók biztosították. A helyszínelés idejére félpályán haladt a forgalom, emiatt jelentős torlódás alakult ki.
A baleset körülményei a Hatvani Rendőrkapitányság vizsgálja.


Tovább az archívumra