Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Lakópark épülhet az egykori mátrafüredi strand területen

Lakópark épülhet az egykori mátrafüredi strand területen

Nem lesz strandja a füredieknek, a területen lakópark épülhet. A régi fürdő helyszínét a Gyöngyösi Önkormányzat árusítja, a bevétel egy részéből pedig új parkolók létesülnek Mátrafüreden.

A kétezres évek elején egy építőipari vállalkozás vásárolta meg a több mint egy hektáros területet, ahol egy gyógyászati központot szeretett volna létesíteni. A vállalkozás azonban sok akadályba ütközött, ezért végül Hajdúszoboszlón valósította meg a terveit, a mátrafüredi területet pedig az önkormányzat elővételi joggal mintegy 15 millió forintért vásárolta meg. Most azonban a tervek szerint ezzel együtt a régi strand mellett lévő önkormányzati üdülőt és a régi óvoda területét is értékesítik.

– Ezek a telkek ugyanis összefüggnek, hiszen a strand telke mind a két másik telek mögé is benyúlik, tehát úgy lenne célszerű építeni, hogy valami lakópark, vagy a fürediek érdekét is szolgáló beruházás történne, és arra van ígérete a füredieknek, hogy a bevételből parkolók épülnek. – mondta Hiesz György polgármester.

A 24-es út és a sínek közötti hosszanti terület, valamint a temetővel szemben az iskola melletti rész lenne erre a legalkalmasabb – mondja Hiesz György.
Az idősebb generáció jól ismerte a strandfürdőt, sokan pedig a mai napig bíznak abban, hogy a terület az eredeti funkcióját láthatja majd el, ám a polgármester szerint strandot üzemeltetni ezen a helyszínen rendkívül veszteséges lenne.

– Ott lehet strandot üzemeltetni nyereségesen, ahol van kifejezetten meleg víz, 40-50-60 fokos meleg víz. A füredi strand mindennek nevezhető, csak nem termálnak, úgyhogy ez biztos, hogy nem. Szállodával, melegített vízzel, wellnesszel, az már teljesen más lett volna, de így, hogy csak strand, az rendkívül veszteséges, és borzasztó drága beruházás is lenne. – tette hozzá Hiesz György.

A távlati tervek között szerepel, hogy több száz parkoló szolgálja majd itt és Farkasmályban a turistákat, a magasabban fekvő turisztikai célpontokra pedig, pl. Sástóra, Mátraházára és Kékestetőre, elektromos buszok szállítanák a látogatókat, így kiszoríthatnák a nagy forgalmat a közútról, a Mátra pedig valóban „Zöld Mátra” lenne. Ez az álom azonban több akadályba is ütközik, így ezt egy hosszú, és bonyolult tervezési folyamat előzné meg – tudtuk meg a polgármestertől.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:14
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - Klip
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:05
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Márkus Liza és Gonda László koncertje
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pinocchio 3. rész
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:02
Reklám
19:05
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nemzetiségi magazin
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság