Jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást – megjelent az EMMI, jövő évi tanév rendjéről szóló rendelete. Leszögezték ugyanakkor, hogy a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a fertőzöttségi adatokat. Az iskolák protokollt kapnak majd a járvány elleni védekezést segítő teendőkről. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolában is hagyományos tanévkezdésre készülnek.
Online módon zárták az elmúlt tanévet a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolában, ám a végzősök szűk körben, de el tudtak köszönni egymástól és az iskolától. Bár a vírus miatt hónapokig online zajlott az oktatás – Kurucsai József igazgató szerint – sikeresen zárult a tanév.
Szeptemberben az eddigi információk szerint az egész országban hagyományos tanításra készülnek, ám az eddigi tapasztalatok alapján egy esetleges második hullám idején már felkészülten tudnak nekivágni akár az online oktatásnak is.
– A szülőket is fel kell készíteni arra, a gyerekek majd úgyis megtudják, hogy igen, elképzelhető a digitális oktatás, hogy ne úgy kezdődjön, mint annak idején meglepetésszerűen, hanem már próbáljunk meg ráállni egyes platformokra, hogy ne 30 félét használjanak, mert van olyan szülő, akinek három gyerek van és nyolcfélét hallott már. – mondta Kurucsai József, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola intézményvezetője.
Az igazgató szerint a KRÉTA-rendszer megfelelne, viszont mivel a legtöbb intézmény és pedagógus azt használta, a túlterheltség miatt többször összeomlott.
Hamarosan megérkeznek a tankönyvek is az intézménybe, minden iskolás ingyen csomagot kap, a könyveket pedig így már nem csak egy tanévben használják.
– Tartós tankönyveket kellett rendelnünk, amit az iskola könyvtárába kell megőriznünk. A gyerek megkapja év végéig, hacsak nem két éves tananyagról van szó, akkor vissza kell neki adnia, és a következő évben egy másik tanuló kapja meg. Ebbe csak bízni tudunk, hogy olyan állapotba érkeznek vissza év végén, hogy a következő tanévbe ezt ki tudjuk adni. – tette hozzá Kurucsai József.
A munkafüzetet viszont mindenki megtarthatja és írhat bele.
A beiratkozás is zökkenőmentes volt, szeptemberben két elsős osztályt indítanak a gyöngyösi katolikus általános iskolában, ahová most is nagy volt a túljelentkezés.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon