Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Új tanév, új tanszerek

Új tanév, új tanszerek

Ha nyár vége, akkor iskolakezdés – és ehhez kapcsolódó akciók az üzletekben. Felmérések szerint az alapvető iskolai eszközökre legkevesebb 15-20 ezer forintot költenek a szülők gyerekenként, de többen akár 40 ezer forintot is kiadnak a tanévkezdésre. Bár a koronavírus hatására nagyobb mértékben jellemző az online beszerzés, a termékek közel 80 %-át inkább személyesen veszik meg a szülők.

Kevesebb, mint két hét van hátra a nyári szünetből, a pedagógusok, szülők és diákok augusztus utolsó napjaiban már elkezdik beszerezni az iskolakezdéshez szükséges kiegészítőket.
Füzetek, ceruzák, tollak és szövegkiemelők. Főként ilyen alapfelszereléseket tesznek a kosarukba azok, akik készülnek az új tanévre. Gyöngyös legnagyobb bevásárlóközpontja bőséges kínálattal és újdonságokkal készült – közel 4 millió füzet, 74 ezer tolltartó és 70 ezer hátizsák áll a vásárlók rendelkezésére – tudtuk meg Hevesi Nóra, kommunikációs igazgatótól.

– Augusztus második felében csak úgy, mint az elmúlt években, idén is hostessek, pedagógusok segítenek majd a nagyobb hipermarketekben az iskolások szüleinek, a gyermekek számára leginkább megfelelő termékek kiválasztásában. – tájékoztatott Hevesi Nóra, a TESCO-GLOBAL Zrt. kommunikációs igazgatója.

Hevesi Nóra azt mondja: még mindig tart az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve a kuponos adománygyűjtésük. Így aki szeretné támogatni egy gyermek iskolakezdését, az a kasszánál tudja megvásárolni a 250 Ft-os kupont szeptember 6-ig. Kiemelte: vásárlóikon túl saját dolgozóikra is gondoltak.
– A Tesco idén is plusz egy nap szabadságot biztosít azon munkatársainak, akiknek gyermeke idén megy első osztályba, annak érdekében, hogy a kis elsősöket a szülők el tudják kísérni az iskolába az első iskolai napon. Ezzel a lehetőséggel tavaly több mint 250 munkatársunk élt, idén pedig 400 olyan kollégánk van, akinek 6-7 éves a gyermeke, számukra adott ez a lehetőség, hogy szeptember 1-jén szabadnapot kérjenek. Az iskolakezdési bevásárlást pedig a 6-18 év közötti gyermekeket nevelő munkatársaink számára utalvánnyal is megkönnyítjük. – mondta a kommunikációs igazgató.

Akik nem, vagy csak nehezen engedhetik meg maguknak az iskolaszerek beszerzését, azokat az állam, az önkormányzatok és segélyszervezetek is igyekeznek támogatni, hogy könnyebb legyen a tanévkezdés.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Adventi kalendárium
09:10
Hit világa – vallási műsor
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Adventi kalendárium
18:10
Mese - A falánk tyúkocska
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
G25 – gazdasági magazin
19:02
Reklám
19:04
Méhek nyomában - dokumentumfilm
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A Szomszéd vár - turisztikai magazin
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság