A szervezők ezen a napon is igyekeztek felhívni a figyelmet a felelős állattartásra, és a Földünk állatai iránt érzett globális felelősségvállalásra.

De ez nem is véletlen: a hétvégi múzeumi rendezvényre ugyanis többnyire azok jöttek el, akik egyébként is felelősséget vállalnak a háziállataikért.
Tanulni és ismereteket szerezni az állatokról azonban soha nem lehet eleget.
A Múzeumok Õszi Fesztiválja a Múzeumok Éjszakájához hasonlóan országos esemény, és az idei már az 5. alkalom, hogy megrendezték. Tavaly a rajzolás volt a fő vezérfonal, idén pedig az állatok iránt érzett vagy épp NEM érzett felelősség.
Az előadók között volt Dr. Major Gyula, aki az állattartásról beszélt, Dr. Godó Nándor, aki a vadon élő állatokkal és a vadászattal ismertette meg az érdeklődőket, valamint itt volt a Gyöngyösi Játékszín is, akik állatmeséket és tanulságos állattörténeteket adtak elő a gyerekeknek. De a folyamatosan zajló előadások mellett lehetőség volt az állandó tárlatok ingyenes látogatására és kézműves foglalkozásokon való részvételre is.
Berzsényi Gergely