A veszélyhelyzet miatt idén számos kitüntetés átadása maradt el, amelyeket ma, az augusztus 20-ai ünnepségen vehettek át a díjazottak. Az önkormányzat döntése értelmében idén is 4 kategóriában ismerték el azokat, akik kimagasló eredményt értek el szakterületükön. Hárman kapták meg a Pro Civitate díjat, a város legrangosabb kitüntetését.
„Nem maradhat az év ilyen felemelő, jeles pillanat nélkül. A kitüntetéseket, illik átadni olyan jeles napon, jelen esetben augusztus 20-án nemzeti ünnepünkön és a gondolattal játszva, hogy lehet az évben utolsó olyan napunk lesz, ahol megint összejöhetünk, ünnepelhetünk, és nem korlátoz bennünket a vírus.” – Így kezdte ünnepi köszöntőjét Hiesz György polgármester. Az önkormányzat döntése értelmében „ Pro Civitate” kitüntetést kapott dr. Elek Ilona, a Bugát Pál Kórház szemész főorvosa és Palik Tibor vállalkozó. A csoportoknak adható kitüntetést a Gyöngyösi Férfi Kézilabda Klub nyerte el.
Palik Tibor 1986-ban alapított önálló vállalkozást majd a 2000-es években kapcsolódott be a Mátra turisztikai életébe, a Sástói Kemping üzemeltetésével, később pedig az Oxygen Adrenalin Park kialakításával. Az évek során folyamatosan modernizálta mind a szabadidő parkot, mind a Kempinget, ezzel hozzájárult a Mátrai turizmus fellendítéséhez.
A Kézilabda Klub számos sikert ért el az évek során, máig a hazai élvonalhoz tartozik. A Klub a város fejlődésében is szerepet vállal. Pályázatuknak köszönhetően épülhetett fel a város új edzőcsarnoka, a lakosság által is igénybe vehető egészségügyi centrumot alakítottak ki és két műanyag pályaborítást ajándékoztak a városnak. Mindemellett a csapat összes játékosa és munkatársa számos karitatív rendezvényen vesz részt.
Dr. Elek Ilona 1997. óta a gyöngyösi Bugát Pál Kórház szemészetének vezető főorvosa. 1998-ban az országban először indította el azt a szűrő programot, melyben minden 1 éves gyermek szemének megmérik a fénytörését. Szakmai tevékenysége mellett aktív szerepet vállal több szervezetben is, társadalmi szerepvállalása példaértékű, munkáját hivatásának éli meg, hiszen szívügye az emberek segítése – hangzott el a méltatásban:
„A nagy játékvezető nem azt számolja majd hány pontot értél el, csak azt nézi, hogy hogy játszottad a játékot.”
Valamennyi kitüntetett nevében Elek Ilona mondott köszönetet az elismerésért, úgy véli, mindannyian olyan munkát végeznek, ami társadalmilag hasznos, de ők maguk is örömüket lelik benne.
– Megtisztelve és meghatottan szeretettel köszönöm, köszönjük azoknak is, akik nélkül, egyedül, hiábavaló lett volna minden törekvésünk, akikkel együtt tudtuk elérni céljainkat, megvalósítani álmainkat. Családtagjainknak, akik támogattak, és munkatársainknak, akik kötelességükön messze túlmenően együtt dolgoztak, dolgoznak velünk. Köszönöm, hogy érdemesnek találtattunk, köszönöm, hogy szolgálhattunk, hogy szolgálhatunk. – mondta Dr. Elek Ilona, a Bugát Pál Kórház szemész főorvosa.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon