Most vehették át az elismerést azok a fiatalok is, akik maradandót alkottak az elmúlt időszakban. Átadták ugyanis a Gyöngyösi Fiatalok a Tudásért, a Művészetekért, és a Közösségért” díjakat. Évente összesen három, kategóriánként egy kitüntetésben részesülhetnek a díjazottak, az elismerés mellé pedig oklevél, emlékplakett és pénzjutalom is jár.
16. alkalommal vehették át a „Gyöngyösi Fiatalok a Tudásért, a Művészetekért, és a Közösségért” díjat azok a helybéli vagy a város környékén élő fiatalok, akik tanulmányaikkal, közösségi munkájukkal, vagy a művészetekben elért kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Gyöngyös város hírnevét.
Elsőként Csörgő Kata és Csörgő Terka neve hangzott el a díjazottak közül. Az elismerést Kata távolléte miatt testvére vette át Hiesz György polgármestertől. A lányok mindhárom területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, humán tanulmányaik mellett a természettudományos ismereteik is kimagaslóak, jelenleg a Semmelweis Egyetem általános orvosképző szakának hallgatói. Lexikális tudásuk bővítésével párhuzamosan a képzőművészet, azon belül is a zene területén hagynak maguk után egyedülálló nyomot. Emellett a Természettudományos Önképzőkör diák titkáraiként is hosszú éveken át tevékenykedtek.
Csanádi Bertold Balambér neve is sokak számára ismerősen csenghet, hiszen kiemelkedő zenei tehetségével évek óta méltón képviseli Gyöngyöst, nemcsak városi szinten, hanem nemzetközileg is elismerik szakértelmét. Testvéreivel 10 évvel ezelőtt alapította meg a Kendergát nevű népi zenekart, mellyel az a céljuk, hogy ápolják a magyar hagyományokat, népszerűsítsék az óvodákban és iskolákban hazánk népzenéjét. A fiatal tehetség orvosként képzeli el jövőjét, jelenleg a Berze Nagy János Gimnázium 11. évfolyamos tanulója. A kitüntetést távollétében testvére vette át.
Zeltner Domonkos harmadikként vehette át a neki járó elismerést. Nagyapja a Vidróczki Néptáncegyüttes alapítója, így, követve a családi hagyományokat, 9 éves kora óta aktív táncosként tevékenykedik, mindemellett pedig az együttes által rendezett Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál szervezésében és lebonyolításában is évek óta rendszeresen részt vesz. Táncos karrierje mellett a sportban is példátlan sikereket ér el, ahogyan hit és tanulmánybéli életében is sokak számára lehet példakép.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon