Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Emelkedhet a betegek száma, átfertőződhetnek az idősek

Emelkedhet a betegek száma, átfertőződhetnek az idősek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Akár 100 ezer koronavírus-hordozó is lehet ma Magyarországon – jelentette be Zacher Gábor, Fórum című műsorunkban. A toxikológus azt mondja, igaz, hogy most a fiatalok a leginkább érintettek, de ők tovább adhatják a vírust az idősebb korosztálynak. Ennek tükrében pedig szeptember közepétől jelentősen emelkedhet a betegek és a kórházi ápolásra szorulók száma is.

A tavaszi első hullám lecsengése után felszabadult az ország, lazult a fegyelem. De már akkor tudható volt, hogy nem kerülhető el egy második hullám, amely most meg is érkezett – mondja Zacher Gábor. A mostani emelkedő esetszám mögött részben az áll, hogy most jóval többet is tesztelnek.
Az is látható, hogy míg az első hullám az időseket érintette, most inkább a fiatalok között a terjed a vírus.

– Nekik nem lesznek komolyabb tüneteik, hanem a szülői, és nagyszülői korosztály miatt, akihez hazamegy az iskolából, vagy a munkahelyről, és őket megfertőzvén nagyobb esélye van annak, hogy mondjuk egy idős hozzátartozó családon belüli fertőződés kapcsán súlyos tünetei legyenek, vagy akár bele is halhat ebbe a dologba. – mondta Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos.

A szakember úgy látja, az átfertőzések miatt szeptember közepére már jelentősen nőhet a betegek és a kórházi ápolásra szorulók száma. Zacher Gábor azt mondja, rendkívül fontos a maszkviselés, de arra is figyelni kell, hogy egy gyógyult beteg akár 4-6 hétig is ürítheti a vírust a negatív tesztek után, ezért a mellékhelyiségek – lehetőleg klóros fertőtlenítése elengedhetetlen, ahogy az alapos kézmosás is. A vírussal egyelőre meg kell tanulnunk együttélni – jelentette ki.

– Sokat tanultunk az első körből, azt gondolom, hogy az egészségügyi ellátórendszer bírni fogja ezt a fajta megterhelést – vannak elegendő védőfelszerelések, fertőtlenítőszerek. Szakmailag is napról-napra többet tudunk avírusről, de a megoldást majd az oltóanyag fogja jelenteni. – tette hozzá Dr. Zacher Gábor.

Erre azonban még várni kell, jelenleg is zajlanak a kísérletek – de talán egy éven belül kifejleszthetik a biztonságos vakcinát.


Tovább az archívumra