Évadzáró, egyben
tisztújító közgyűlést tartott a Mátrai Hegyközségek Tanácsa. A közgyűlés
újraválasztotta az eddigi elnököt, dr. Nyilas Jánost, aki a korábbiaknál is
harcosabb, az agrárkormányzattal akár a konfliktusokat is vállaló vezetést
ígért. Legfontosabb feladatának az új hegyközségi törvénynek a szőlősgazdák
érdekei szerinti megalkotását tekinti.
Ezen alkalommal nemcsak az éves beszámoló elfogadásáról
döntöttek a Mátrai Hegyközségi Tanács közgyűlésén. Mivel egy 4 éves ciklus
végére értek, a szükséges tisztújításokat is el kellett végezni. Hordós Attilát
már korábban megerősítették főtitkári minőségében, az elnökség tagjairól és az
elnök személyéről azonban most szavaztak a küldöttek.
Nyilas János, eddigi elnököt ellenszavazat nélkül
választották újjá, elismerve ezzel az elmúlt 4 évben végzett munkáját. Azt a
munkát, ami a régi-új elnök szerint is, bizony szélmalomharcot jelentett az
agrárkormányzattal szemben. Nyilas János arra emlékeztetett, hogy hiába
hallgatták meg nemegyszer a véleményüket, az a rendeletekben nemigen köszönt
vissza. Ezért, mint többen is hangsúlyozták a jelen lévők közül, növelni kell a
tanács érdekérvényesítő képességét, amikor az új hegyközségi törvényt
megalkotják. Ha kell, akár az agrárkormányzattól való függetlenedés árán is.
Nyilas János a szőlő és bor ágazat feladatairól szólva
elmondta, legfontosabb most tudatosítani a gazdákkal, ne vonuljanak ki a
szőlőtermelésből, hisz 2007-ben és 2008-ban nagyon kedvező támogatási
lehetőségek lesznek. Az EU borágazati reformjáról szóló javaslat elfogadása
pedig hosszú időre megteremtheti a szőlőtermelők jövedelmezőségét.
Borbándi Erik