Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Javulhat a diákmunka helyzete

Javulhat a diákmunka helyzete

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Tavaly a diákmunkások helyzete is változó volt, az év elején még sokaknak tudtak munkát biztosítani, a vírus első hullámakor azonban közel a felére esett vissza a lehetőségek száma, ami nyáron valamelyest normalizálódott. A második hullám idején ismét jelentős volt a visszaesés, karácsony előtt volt ismét némi erősödés. Az Iskolaszövetkezetek remélik, hogy idén visszatérhet a normál rend és pozitív változás is bekövetkezhet, ha a minimálbér kérdésében dönt a kormány.

Lendületesen kezdődött a tavalyi év, számtalan munka közül válogathattak a diákok, aztán a koronavírus megjelenése az ő lehetőségeiket is csökkentette, hiszen a munkáltatók visszamondták igényeiket – mondja a Fürge Diák Iskolaszövetkezet kelet-magyarországi területi igazgatója. Kaluzsa Attila hozzátette: nyáron átmenetileg több ajánlat volt, de novembertől ismét csökkent ez a szám.

– A szeptember és az október hónap egészen normál mederben telt, aztán jöttek újra novemberben a második hullámhoz kapcsolódó szigorítások, így főleg a vendéglátás és az idegenforgalom területén ismét egy jelentős visszaesés volt tapasztalható, azonban nem volt már annyira rossz a helyzet, mint tavasszal. – mondta Kaluzsa Attila, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet kelet-magyarországi területi igazgatója.

A karácsonyi időszakban pedig ismét szükség volt a diákmunkásokra, így télen a kereskedelem területén valamelyest nőtt az ajánlatok száma.

Jelenleg az irodában két csoportra bontva heti váltásban dolgoznak a közvetítők, ha szükség van személyes ügyintézésre a munkavállalókat időpontra hívják a megfelelő óvintézkedések betartása mellett. Minden más ügyintézés elektronikusan történik.

– A diákoknak érdemes folyamatosan tájékozódnia az aktuális munkákról, mert jelenleg is dinamikusan változik a helyzet és mi azt prognosztizáljuk vélhetően 2021-ben éves viszonylatban növekedni fognak az igények 2020-as évvel összehasonlítva. – mondta Kaluzsa Attila.

Gyöngyösön havonta körülbelül 130 diákot foglalkoztatnak, átlagosan bruttó 1000-1200 forint közötti órabérért – mondta el az igazgató.


Tovább az archívumra