Megtartják az iskolákban a februárban esedékes központi felvételi vizsgát. A felvételiket a járvány elleni védekezés szabályainak megfelelően szervezik meg az intézményekben, vagyis a résztvevő diákok számára kötelező lesz a távolságtartás, a maszkviselés, a szülők pedig ezúttal nem mehetnek be az iskolákba.
Január 23-án, vagyis most szombaton tartják a középiskolai központi felvételi vizsgákat országszerte. Sokáig kérdéses volt, hogy megtartják-e azokat, azonban az operatív törzs múlt heti tájékoztatóján bejelentették, lesz felvételi vizsga, szigorú járványügyi intézkedések mellett. Ez azt jelenti, hogy a diákoknak kötelező lesz a maszkviselés, valamint a távolságtartás, emellett a szüleik nem léphetnek be az iskolákba.
A minden évben sok felvételiző diákot fogadó Berze Nagy János Gimnázium igazgatója, Dr. Czinder Péter szerint vállalható a központi vizsga megszervezése, hiszen ez fontos a fiatalok továbbtanulása a szempontjából.
– A felvételi eljárás nagyon elbizonytalanodna, és nem állna ennyire szilárd lábakon, ha nem lenne lehetőségünk a központi írásbelit megíratni. Nem csodálkozom azon, hogy nem rendelték el a lefújását, hiszen szerintem más véleménye is az, hogy ez egy vállalható, mérsékelt kockázatot jelentő, ugyan akkor jelentőségében felmérhetetlen aktus. – nyilatkozta híradónknak Dr. Czinder Péter, a Berze Nagy János Gimnázium igazgatója.
Az igazgató hozzátette: szombaton kiemelkedően sokan, körülbelül 250-en írják meg a felvételit az intézményben. Azt mondja: a járványügyi szabályok betartásával meg tudják tartani a vizsgát, úgy, ahogyan tavaly az érettségit.
– A változás a korábbi évekhez képest az, hogy az érettségi megszervezéséhez hasonlatosan, itt is legfeljebb 10 diákot fogunk egy teremben leültetni. Ennek folyományaként a házban minden osztályteremben dolgozatírás folyik majd. Természetesen a józanésszel felsorolható higiéniai és járványügyi intézkedéseket is be kell majd tartanunk, amik itt a fertőtlenítés, maszkhasználat folytán mindenkinek eszébe jut. – mondta Dr. Czinder Péter.
A bejáratnál hőmérés, valamint kézfertőtlenítés is vár a diákokra – tette hozzá az igazgató.