Amellett, hogy a lovagrend új tagokkal bővült, az est résztvevői borkóstolón is részt vehettek.

Egy helytörténeti és egy szakmai elméleti, valamint két gyakorlati feladatot kellett teljesíteniük a nagyrédei Szent Imre Borlovagrend új borlovagjainak. A szakmai társaság idén két új borlovaggal, Ludányi Józseffel, valamint Gácsi Tamással bővült. Emellett három tiszteletbeli tagot, többek között Sri Lanka főkonzulját is a rend tagjává fogadták. A sikeres próbatételeket követően az új borlovagok az eskütétel után váltak teljes jogú tagokká.
A borlovag avatás után a bál résztvevői sommelier közreműködésével borkóstolón is részt vehettek. A vendégek a program keretein belül értékelték is a végigkóstolt tíz újbort.
Nagy Réka