A város idei költségvetésének első fordulós tárgyalása megtörtént, de március elejére már a végleges formában kell elfogadni a 2021-es büdzsét. Fórum című műsorunkban a frakcióvezetők mondták el véleményüket, és vázolták, hogyan, mekkora költségből gazdálkodhat a város, és melyek azok a területek, amelyek biztosan hiányt fognak szenvedni idén.
Milliárdos nagyságrendekkel vázolta fel Dr. Végh Attila a baloldali frakció vezetője az idei költségvetési hiányt. Fórum című műsorunkban a képviselő azt mondta: bár érkezik kompenzáció a kormánytól, ez azonban a sok mínuszban elveszik, így biztosan lesznek olyan területek, amelyek megérzik majd a hiányt. Többek között a különböző körzetek fejlesztésére is kevesebb jut idén.
– Eddig mindig volt egy stabil 7 millió forintos keret, képviselőnként 500 ezer forint, amit különböző civil szervezeteknek, vagy akár egyéb felújítási, karbantartási feladatokra költhetett a képviselő. Ez lefeleződik, tehát csak 250 ezer forint jut majd egy képviselőre. – mondta Dr. Végh Attila, a Baloldali frakció frakcióvezetője.
A városvezetés folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogyan juthatna plusz bevételhez Gyöngyös. Mint ismert, Orbán Viktor tavaly év végén jelentette be, hogy január elsejétől a kis-, és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját a felére csökkentik. Ez Gyöngyös esetében közel 400 millió forintos kiesést jelent. A cégek azonban dönthetnek úgy, hogy mégsem élnek ezzel a lehetőséggel.
– 390 millió forintba még lehet olyan, hogy 100 millió forint még pluszba bejön, hiszen lehet, hogy lesznek olyan vállalkozók, mint amilyen én is vagyok, hogy én sem fogom kérni a vállalkozásomban az adókedvezményt, hanem be fogom fizetni az önkormányzatnak, ezzel is segítve a közösséget, és bízom benne, hogy sokan lesznek így. – mondta Faragó Tamás, a Jobbik frakcióvezetője.
A Fidesz frakcióvezetője szerint azonban, az elengedés lényege a munkahelyek megtartása a cégeknél, és a város is – miután a kormány áttekinti pénzügyi helyzetét – akár támogatást is kaphat az államtól.
– Ők akkor elesnek attól a pénztől, amit a kormány azért hagyott náluk, hogy a munkahelyeket megőrizzék, a lehető legtöbb pénzt próbáltuk náluk hagyni, hogy ezt ne kelljen befizetni sehová és munkahelyek megőrzésén javítsunk. Így akkor nem tudom, hogy lesz kompenzálva, illetve milyen jogcímen lesz ez elszámolva a város büdzséjében, mert akkor ez kvázi adomány, mert nem adóbevétel, az biztos. – mondta Kiss Tivadar, a Városom, szeretlek Egyesület, Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
Február végén a polgármesternek a képviselők véleménye alapján, el kell fogadnia a költségvetést már végleges formában. Faragó Tamás szerint addig a körzeti képviselőknek is át kell gondolniuk, hogy milyen fejlesztések nem tűrnek halasztást, és ezek megvalósításához mekkora összegre van szükségük.