Az Abasári Egyházközösség kezdeményezésére megrendezett akció célja a településen élő rászorulók támogatása volt.

A szervezők elmondták, több tényező is közrejátszott abban, hogy idén az abasáriak borárverés segítségével támogathatták a rászorulókat.
Az este folyamán több mint fél millió forint gyűlt össze a rászorulók javára. Az összeg elosztásáról az egyházközség 4 kiválasztott aktív tagja, valamint az önkormányzat fog dönteni. Az árverés sikerén felbuzdulva a szervezők pedig már el is kezdték tervezgetni a jövő évi adománygyűjtő akciót. A tervek szerint 2011. novemberében egy katolikus bál keretein belül kerül megrendezésre a második jótékonysági borárverés.
Nagy Réka