Április 10-től online, 15-én és 16-án pedig személyesen lehet beiratkozni az általános iskolába készülő gyerekeknek. Online a KRÉTA rendszeren keresztül tudják megtenni a szülők, míg a személyes megjelenés esetén a beiratkozás menete az általános iskola által meghatározott módon történik, a járványügyi veszélyhelyzet miatt megkövetelt egészségügyi szabályok szigorú betartása mellett.
Április 10. óta már a KRÉTA rendszeren keresztül lehet jelentkezni az általános iskolába. A beiratkozás menete a honlapon pontosan megtalálható, a szülőknek itt kell kitölteniük az online jelentkezési lapot április 16-ig. De nem csak interneten, hanem személyesen is be lehet iratkozni idén. Április 15-én és 16-án a gyöngyösi iskolákba is várják a végzős ovisokat és szüleiket, például a Felsővárosi Általános Iskolában is, ahol a tervek szerint három osztály indítanak. Az iskola igazgatója arra kéri a szülőket, hogy ha valaki személyesen szeretne beiratkozni, akkor mindenképp vegye fel a kapcsolatot az intézménnyel.
– A mi intézményünk szeretné, hogy ha előzetesen időpont egyeztetést kérnének a hivatalos telefonszámunkon, hogy elkerüljük azt, hogy egyszerre nagyon sokan legyenek jelen a beiratkozás céljából. Szerencsés a helyzetünk, mert nagy az aula és ott nagy távolsággal tudjuk elhelyezni legfeljebb 5 gyermek szüleit. – mondta Horváth Zoltán Tiborné, a Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola igazgatója.
Addig a többieknek kint kell várakozniuk, betartva a járványügyi szabályokat. A leendő első osztályosok szüleinek, akik a körzetileg hozzájuk tartozó iskolába szeretnék íratni a gyermeket, nincs teendőjük. A kötelező felvételt biztosító általános iskola hivatalból felveszi a körzetébe tartozó gyermeket, ha nem érkezett jelzés arról, hogy más általános iskola felvette.
A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskolában tavaly 64, idén viszont csak 52 gyermeket vesznek fel első osztályba – mondta el Kurucsai József igazgató, aki hozzátette: amennyiben a szülők nem tudják megoldani az online jelentkezést, úgy személyesen is várják a beiratkozókat.
– Már ha minden jól megy a KRÉTA rendszer működni fog, és ha a jóisten is úgy akarja, akkor ténylegesen működni fog, mert hivatalosan az csak egy dolog. Erről értesítést küldtünk az összes szülőnek, hogy hogyan tudják majd elérni. Amennyiben bárkinek ezzel problémája van, akkor természetesen internetes, vagy telefonos bejelentkezés alapján személyesen tudjuk őt fogadni, és akkor beosztjuk, hogy mikor tud bejönni, akkor minden adatot le tud hozzánk adni. – mondta Kurucsai József, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda igazgatója.
Az igazgató elmondta, a vírushelyzet miatt örülnének, ha minél többen meg tudnák oldani az online jelentkezést. Akik mégis a személyes jelentkezést választják, azokat előtte tájékoztatják a beiratkozás menetéről.
Az intézmények legkésőbb április 23-ig döntenek a gyermekek felvételéről és ezután küldik el a tájékoztatást a szülőknek.