Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nagyszabású illegális hulladék-felszámolási akció indul

Nagyszabású illegális hulladék-felszámolási akció indul

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Több mint 22 millió forintot nyert az önkormányzat illegális hulladékok felszámolására, nagyjából 800 köbméternyi hulladékot gyűjtenek össze a támogatás révén a város kül- és belterületén. A pályázat részeként éjjellátó kamerákat is telepítenek a problémás helyszínekre, ezzel is visszaszorítva a környezetszennyezőket. A szemétszedés most szombaton veszi kezdetét, és május végéig tart, a lakosok jelentkezését is várják.

Városunkban az illegális hulladéklerakás felszámolása több éves probléma, most azonban a „Tisztítsuk meg az Országot!” című pályázat keretében nyert támogatást a város, több mint 22 millió forint értékben, amiből az illegális hulladék eltávolítása mellett a megelőzésre is fordítanak forrásokat.

– Ebből finanszírozható 6 db kamera ezekre a részekre, amelyekben leginkább a szemét fellelhető – patak partjára gondolok. Ezek éjjellátó infrakamerák lesznek. – mondta Kévés Tamás, Gyöngyös alpolgármestere.

Kévés Tamás hozzátette: 800 köbméter szemetet tudnak elhordani mintegy 40 helyszínről, a város kül- és belterületén, amiknek felderítésében a gyöngyösi mezőőrök segítségét is igénybe vette a pályázatot készítő Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Nonprofit Kft. A gyűjtésben részt vesz a hulladékkezelő, közfoglalkoztatottak, civil szervezetek, de bárki jelentkezhet, aki szeretné tisztábbá tenni lakókörnyezetét.

– Ha valaki saját maga érez önmagában késztetést, akkor a Művelődési Házban lehet jelentkezni és kap zsákot, nyilván a megadott pontra le kell tenni és onnan el fogják szállítani a szemetet. Egyébként május végéig tart a pályázat, addig ezt le kell bonyolítani. Én nagyon remélem, hogy hatásos lesz, egy az, hogy látványos lesz utána a terület és az ott élő emberek, illetve akiknek a szemét közönye gyakorlatilag mindennapjává vált én azt gondolom, hogy építőjellegű lesz, hogy így is lehet élni, lehet tiszta környezetben élni. – mondta az alpolgármester.

A város NB I.-es kézilabdacsapata is csatlakozott az akcióhoz, a játékosok május 15-én, szombaton a sportcsarnok környékén gyűjtik a szemetet.

– Az elmúlt években minden alkalmat megragadtunk, hogy csatlakozzunk valamilyen társadalmi felelősségvállalás kapcsán meghirdetett akcióhoz, sajnos az elmúlt időszak ebben nagyon szűkös volt, sok rendezvényünk elmaradt, úgyhogy kapva kaptunk az alkalmon, azon a felkérésen, hogy csatlakozzunk, ezt most meg is tettük, és akkor 15-én szombaton a csarnok körül indulunk el egy nagy szemétgyűjtésre. – mondta Nagy Attila, a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke.

A szemetelők jellemzően építési törmeléket, használt gumiabroncsot, zöldhulladékot dobnak ki, de van olyan is mikor veszélyes anyagokkal szennyezik a környezetet, elégetésével pedig az emberi egészséget is veszélyeztetik. Az illegális hulladéklerakás bírság kiszabását vonja maga után, a hulladék jellegétől és mennyiségétől függően pedig bűntettnek minősül.


Tovább az archívumra