Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Rendben zajlott az angol érettségi a gimnáziumban az igazgató szerint, egy diák mégis panaszt tett

Rendben zajlott az angol érettségi a gimnáziumban az igazgató szerint, egy diák mégis panaszt tett

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Lett volna elegendő hangtechnikai eszköz a Berze Nagy János Gimnáziumban, az iskolarádió pedig megfelelő minőségben működött az emelt szintű angol érettségin – így reagált az iskola igazgatója arra a hírre, miszerint egy diák az Oktatási Hivatalnak és a kormányhivatalnak is azt jelezte a vizsga után, hogy a termekben alig lehetett hallani a szövegértési feladatot az iskolarádión. A Heves Megyei Kormányhivatal annak ellenére vizsgálatot indított, hogy a diák a megadott határidőn túl élt a panasz lehetőségével.

Recsegő hangszórók nehezítették az érettségit – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a Népszava oldalán. Mint írják, többen aggódnak az emelt szintű angol vizsga miatt, ugyanis a szövegértési feladatot nem számítógépen, digitális magnón vagy interaktív táblákon, hanem az iskolarádiós hangszórókon keresztül játszották le a diákoknak. Egy tanuló a lapnak azt nyilatkozta: nem lehetett érteni a feladatot, ezért pedig 20-25 pontot biztos, hogy veszíteni fog, ami hatással lehet a továbbtanulására.

A lapnak egy pedagógus is nyilatkozott, ő azt mondta, mivel a vírushelyzet miatt kevesebb diák lehetett egy teremben, nem volt elegendő hangtechnikai eszköz, hogy minden teremben lejátsszák a feladatot.

Megkerestük a gimnázium igazgatóját, aki cáfolta, hogy a rádió hangszórójának minősége nem lett volna megfelelő. Mint mondta, oka volt, hogy nem más eszközön játszották le a hanganyagot.

– Én ilyen jó minőségben lejátszani hangfelvételt érettségin, még nem hallottam. Azért választottuk ezt a megoldást, és nem azt, hogy az összes, szám szerint 15 darab teremben külön-külön játszottuk volna le ezeket a hangfelvételeket, mert óhatatlanul szinkronproblémák léptek volna fel, tehát 3,5,10, 30 másodperces eltéréssel lehetett volna hangosan hallani ezeket a hangfelvételeket. – mondta Dr. Czinder Péter, a Berze Nagy János Gimnázium igazgatója.

Dr. Czinder Péter hozzátette: a vizsgák előtt egy akusztikai vizsgálatra is kiterjedő ellenőrzést is lefolytatott a kormányhivatal, és ők sem találtak problémát. Az igazgató szerint az sem igaz, hogy ne lett volna elegendő hangtechnikai eszköz az intézményben.

A cikkben az is olvasható, a diák még aznap délután felhívta az Oktatási Hivatalt és a Heves Megyei Kormányhivatalt is, de azt mondták neki, a vizsgát követő két órán belül kellett volna panaszt tennie. A vizsgázó állítja, erről nem tájékoztatták őket. Az igazgató ezt is cáfolta.

– Jól dokumentálhatóan felhívtuk a vizsgázók figyelmét arra, hogy milyen módon és milyen határidővel jelezhetik az észrevételeiket, hogyha gondjuk van. – mondta a gimnázium igazgatója.

A határidőn túli jelzés ellenére a kormányhivatal vizsgálatot indított az ügyben. Kerestük a vizsgaszervezőt is, holnapra ígértek tájékoztatást az eredménnyel kapcsolatban.


Tovább az archívumra