Kezdőlap » Hírek - Aktuális » 33 millió forintos keretből javítják a város útjait, az első ütem munkálatait megkezdték

33 millió forintos keretből javítják a város útjait, az első ütem munkálatait megkezdték

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megkezdődött a város útjainak burkolatjavítása, illetve kátyúzása. Az első ütemben, június végéig mintegy 50 utcában történik meg a balesetveszélyes úthibák javítása. Az idén 8 millió forinttal többet, összesen 33 millió forintot különített el erre a célra az önkormányzat.

Bontják a repedezett útburkolatot az Őrálló utcában, aszfaltozáshoz készülnek, ha majd az időjárás is engedi. Közel 2 hete kezdődtek el a város útjainak javítási munkálatai.

– Idén 1/3 összeggel nagyobb volt a lehetőség, 8 millió Ft-tal többet kaptunk, tehát 33 millió Ft-ot költhetünk Gyöngyös belvárosi útjaira. Mátrafüred következik ezután, 4,5 millió Ft-os összegben. Nagyságrendileg mintegy 430 négyzetméter a kátyúzás területe, és majdnem ugyanannyi, 430 négyzetméter a burkolatjavítási terület. – mondta Kővári László, a Gyöngyös Városi Önkormányzat útellenőre.

A kátyúzás 50 utcát érint, és 25 utcában burkolatot javítanak – tette hozzá az útellenőr. Az első ütemben, ami június végéig tart, mintegy 50 utca közel 900 négyzetméternyi felülete újul meg. Az útjavításokat szinte egész évben végzik, az, hogy hideg vagy meleg aszfalttal, az időjárás és évszak függvénye, de szélmalomharcnak tűnő a feladat, mert évről évre újratermelődnek az úthibák – mondja Kővári László.

– A tavasz első pár hónapjában úgy gondoltuk, hogy talán kevesebb kátyú van, de sajnos folyamatosan romlik a burkolat, ez időjárás függvénye, úgy látom hasonló mennyiségű kátyú van, mint tavaly, viszont többet tudunk fordítani burkolatjavításra. – mondta az útellenőr.

Az utak javítását 3 vagy 4 ütemben fogják elvégezni, ezek a teendők előreláthatóan októberig tartanak.


Tovább az archívumra