A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni, ezért jövő év július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be. Az átállás felmenő rendszerben történik, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg jövő nyártól.
Ezek az első fényképek az új rendszámokról, amiket jövő júliustól adnak ki az újonnan forgalomba helyezett autókra, ugyanis a jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása.
Amint látszik, az új rendszámok két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel.
Kiderült, hogy egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák is, szintén felmenő rendszerben, egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. A muzeális jellegű járművek a továbbiakban az OT betűjel mellett, az eddigi négy számjegy helyett, további két betűkaraktert és három számjegyet kapnak majd.
A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek. A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését.
A kormány közleményében tájékoztatja a lakosokat arról is, hogy a felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosoknak, üzemeltetőknek és kiadásaikat sem növeli. A forgalomban lévő rendszámtáblák a továbbiakban is használhatók, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg.