Magyar Innovációs Nagydíjban részesült a Denevérpad. A nagyrédei Bujdák Attila saját porckorongsérve miatt fejlesztette ki a gyógyászati segédeszközt és a hozzá tartozó kezelési módszert, ami a gerinc degeneratív elváltozásainak kezelésére és megelőzésére szolgál.
A Magyar Innovációs Nagydíjat Attila nagy eredménynek tartja, hiszen alapos zsűrizésnek volt alávetve a készülék, és ez által már hivatalosan bejegyzett orvosi eszköznek minősül, amit a szakma is elfogad.
– Így most már látom azt, hogy az elindult munka az valahol gyümölcsözött is és mindaz a sok ember, akit én szeretném, hogy ne szenvedjen feleslegesen, ezek talán ezáltal szintén picit közelebb tudtak kerülni a saját gyógyulásukhoz. – mondta Bujdák Attila a DenevérPad feltalálója.
Bujdák Attilának elvileg néhány éve már járókerettel kellene járnia. Porckorongsérve miatt az orvosával történt beszélgetések indították el a Denevérpad fejlesztése felé.
– Jó lenne magát a lábainál fogva felakasztani, de nincs olyan eszköz, amivel ezt kíméletesen meg lehetne oldani és engem ez a mondat fogott meg, tehát akkor mégis van fény az alagút végén, ha én egy ilyen eszközt esetleg valami úton módon összehozok.”
A tüneti ellátás helyett Attila a probléma okát próbálja megszüntetni a gerinc személyre szabott nyújtásával és húzásával. Az MR felvételek például egyértelműen megmutatják, hogy mi a panaszt kiváltó ok. Attila szerint a kezelés pedig nemcsak tüneti, hanem állapoti megoldást tud kínálni.
Bujdák Attila reméli, hogy módszerével, vagyis a gerinc terápiás nyújtás nélküli húzási technikájával, minél több betegen tud majd segíteni.
helyreigazítás:
Június 17-i híradónkban tévesen állítottuk, hogy innovációs nagydíjban részesült a Denevérpad elnevezésű gerincnyújtó orvosi eszköz. A Magyar Innovációs Szövetség helyreigazítási kérelmének eleget téve közöljük, hogy a 29. Magyar Innovációs Nagydíj bíráló bizottsága valójában elismerésben részesítette a Denevérpad Kft.-t a 2020. évben megvalósított „Denevérpad” című jelentős innovációért. A tévedésért szerkesztőségünk elnézést kér.