Hiánycikk lett az otthoni medence. A nagy meleg miatt rengetegen döntöttek úgy, hogy vásárolnak, ezért jó néhány üzletben elfogytak ezek a termékek. Rendelés esetén 30-40%-os áremelkedésre számíthatunk, de lehet, hogy az idei szezonra már nem érkezik meg a kiválasztott medencék. A vásárlási hullámnak pedig a települések vízrendszere látja kárát, hiszen a legtöbben ivóvízzel töltik fel ezeket.
Vízipisztolyok és felfújható úszógumik szinte korlátlan mennyiségben kaphatók Gyöngyös egyik legnagyobb áruházában, azonban ha valaki medencét szeretne vásárolni, már nem járna sikerrel, hiszen jelenleg ebből hiány van. A nyári hőség hatására rengetegen vásároltak újonnan medencét, így aki most szeretne beszerezni egyet, annak nehéz dolga lesz, hiszen egyre kevesebb helyen kaphatók.
Ez pedig már Gyöngyös egyik legnagyobb építőipari üzlete, ahol többek között medencét is árulnak. A bolt készletének 80-90%-a azonban már elfogyott. A többség a 30-40 ezer forintos medencéket vásárolja – mondja az ügyvezető.
– Ezek a középkategóriások már június elején elfogytak, ezeknek a pótlása nem sikerült. Ezekből most szinte korlátlan mennyiségben el tudnánk adni, de sajnos nem tudunk. – mondta Bezzegh Attila, Bezzegh Kft. ügyvezető igazgatója.
Kereslet tehát lenne, és napi szinten vannak érdeklődők – mondja az ügyvezető. Bezzegh Attila szerint, ha valaki most rendelne medencét, lehet, hogy az idei szezonban már nem kapná meg a kiválasztott terméket.
– Utánrendelni mostanában elég nehézkes, főleg amik tengerentúlról jövő termékek, azok vagy nem érkeznek meg, vagy ha beérkeznek, akkor már olyan 30-40%-os áremelkedéssel jönnek, de örülünk ezeknek, ha beérkeznek. – tette hozzá Bezzegh Attila.
Kiegészítők terén van választék, így a medencéhez tartozó vegyszerek kaphatók, azonban például takarófóliához már nehéz hozzájutni. Az ügyvezető azt mondja: a felső kategóriás termékek esetében azonban bőven van készlet.
A rengeteg medencevásárlásnak pedig a települések vízrendszere látja kárát, hiszen a legtöbben ivóvízzel töltik fel ezeket. Gyöngyösön például a napokban hívták fel a lakók figyelmét, hogy az esetleges ivóvízhiány megelőzése érdekében válasszanak más alternatívát a medencék feltöltésére.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon