A harmadik oldalon található, a városvezetés elődei tetteit bíráló cikke kapcsán az MSZP ma megfogalmazta aggályait, és lehetőséget kért a reagálásra. A város alpolgármestere szerint az anyag válasz az MSZP korábbi bírálataira, és az írásban csak a tényeket összegezték.

Hiesz György volt polgármestert felháborította a cikk tartalma. A képviselőtestületi üléseken kellene szemtől szembe megtárgyalni ezeket a kérdéseket, nem így üzengetni – szögezte le a politikus.
Pedig egyes ügyekben már megindult a két oldal közötti párbeszéd, így a VG Zrt. ügyeiben, vagy az egyházi iskola megvalósításának esetében – mondta Hiesz György. Az MSZP-nél azt is megemlítették, hogy a következő lapszámban a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében lehetőséget kérnek a reagálásra.
Kedd esti műsorunkban a város egyik alpolgármestere úgy fogalmazott: a cikk válasz a Hiesz György által korábban feléjük intézett nemtelen támadásokra. Mint ismert, az MSZP frakcióvezetője néhány hete lassúsággal és döntésképtelenséggel vádolta meg a város irányítóit.
Dr. Réthy Béla ugyanakkor szintén üdvözölte, hogy egyes ügyekben működik a grémium két oldala között az összhang.
Faragó Zoltán