Hivatalosan is átadták a WiFi4EU szolgáltatást Gyöngyösön. A kezdeményezésnek köszönhetően a városban 17 ponton található ingyenes wifi-szolgáltatás. Többek között a Fő téren, a buszpályaudvaron, de Mátrafüreden és Sástón is elérhető a szolgáltatás. A WiFi4EU összesen 7 millió forintból valósult meg Gyöngyösön.
Csupán pár kattintás, és máris ingyenes internet áll a rendelkezésünkre a város különböző pontjain. Ez a WiFi4EU rendszernek köszönhető, amely immáron Gyöngyös számos pontján megtalálható. A hivatalos átadón Hiesz György polgármester elmondta: a szolgáltatás több célt szolgál.
– Kettő célja van: egyik, hogy segítsünk zömében a fiatalokat, de azt gondolom, hogy a 20-as, 30-as, de az 50-60-as korosztály is használja az okostelefont és onnan tájékozódik. A másik, hogy próbáljunk olyan információkat eljuttatni, ami a mindennapi életben fontos. Ezért olyan 17 pontot jelöltünk ki, ami viszonylag forgalmas. – mondta Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.
Így került kihelyezésre többek között a Fő tér három pontjára, a Koháry útra, amely a buszpályaudvart és környékét fedi le, a Kossuth Lajos utca két pontjára,valamint Mátrafüredre és Sástóra is ingyenes wifi-pont.
A hotspotok nagyjából 150 méteres sugarú kört fednek le, melynek jelerősségét természetesen az extrém időjárási körülmények befolyásolják. Egy-egy eszközre egy időben maximum 500-an tudnak rácsatlakozni, ami a Fő tér esetében például azt jelenti, hogy egyszerre akár 1500-an is tudják használni. A használata viszont rendkívül egyszerű – mondja a kivitelező cég vezetője.
– Csak annyit kell csinálni, hogy megfogjuk a mobiltelefonunkat és látunk egy olyan hálózatot, hogy WiFi4EU. Erre kell rácsatlakozni, az első alkalommal nyilván el kell fogadni a felhasználási feltételeket, de semmilyen egyéb jelszó nem szükséges. Innentől kezdve pedig már működik. – mondta Angeli László, a MátraCOMP Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője.
Angeli László kiemelte, a hotspotok között nem kell újra felcsatlakozni, hiszen az eszközök automatikusan váltanak az éppen erősebb jeladóra.
Az elmúlt tíz hónap adatai azt mutatják, a gyöngyösiek szívesen használják az önkormányzat által biztosított ingyenes internetes szolgáltatást, Naponta több mint ezren, egy-egy nagyobb városi rendezvény alkalmával pedig több mint háromezren használják a wifi pontokat.
A fejlesztést az Európai Unió 15 ezer euróval, Gyöngyös önkormányzata pedig mintegy másfél millió forinttal támogatta, így összesen 7 millió forintból jöhetett létre a szolgáltatás.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon