Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az időseket köszöntötték

Az időseket köszöntötték

Október az idősek hónapja. Ez alkalomból köszöntötték az Idősek Bentlakásos Otthonában és a Visonta úti Idősek Klubjában a szépkorúakat. A koronavírus miatt közel két éve nem tudtak így összegyűlni a két intézményben, de az átoltottságnak köszönhetően az intézményeket fenntartó Kistérségi Humán Szolgáltató Központ ismét műsorral kedveskedett a lakóknak, hiszen az önkormányzattal együtt fontosnak tartják, hogy tisztelettel emlékezzenek meg azokról, akik Gyöngyöst várossá emelték.

2019-ben voltak utoljára együtt, két nehéz éven vannak túl, de az intézményi átoltottság lehetővé tette azt, hogy kulturális műsorral nyújtsanak feltöltődést az idősek számára – mondta Maka Piroska, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatója az időseknek szervezett rendezvényen.

– Az idősek iránti tisztelet, a megbecsülés és a szeretet nem csak egy jeles nap kérdése. Az év 365 napján itt az intézményben és bárhol a városban az idősellátás területén, de akár gyermekként, unokaként is ezt képviseljük, és ez így van jól. Viszont mégis csak fontosak azok a napok, amelynél csoportosulnak köré olyan rendezvények, ami felhívja a figyelmet, más fényben tünteti fel őket, szeretik is, ha ünneplik őket és ennek szeretnénk az ilyen programokkal megfelelni. – mondta Maka Piroska, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatója.

Az igazgató hozzátette: a közösségi kapcsolatok építése érdekében a látogatóteret bővítették, a park kialakításával pedig több szabadidős programot tudnak a lakóknak biztosítani, valamint a Mátra kincseinek újra felfedezésével igyekeznek kimozdítani őket a szürke hétköznapokból.

– Mind-mind olyan helyi értékeknek, hagyományoknak az őrzése, felelevenítése, ami számukra az elkövetkezendő hónapokra és reméljük nem olyan nehéz hónapokra, mint ami mögöttünk van, energiát és erőt ad. – mondta Maka Piroska .

Báder Ernő és zenekara mindkét helyszínen felhőtlen hangulatot varázsolt. Az idősek jól szórakoztak, közösen énekeltek és táncoltak. A dallamok pedig nosztalgikusak voltak számukra, hiszen a válogatás visszarepítette őket fiatal éveikbe.

Hiesz György polgármester fontosnak tartja, hogy támogassák az idősebb generációt, és örül, hogy csak mosolygós arcokat látott a két eseményen.

– Nagyon sok ember magára marad, családja elköltözik, munkát vállalnak máshol, a világ másik végén, és ilyenkor óhatatlanul is ezekre az intézményekre hárul vagy bentlakásosként, vagy itt, hogy bejárnak, szórakoznak, társasjátékoznak, kirándulnak, színházba mennek, tehát próbáljuk az idős napjaikat megszépíteni. – mondta Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.

Az Idősek Bentlakásos Otthonában Kévés Tamás alpolgármester, a Visonta úti Idősek Klubjában pedig Dr. Végh Attila önkormányzati képviselő mondott pohárköszöntőt és kívánt jó egészséget az időseknek.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. 5. rész
14:58
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Megyek az úton
15:03
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. 6. rész
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:51
William Ricketts emlékhelye - dokumentumfilm
16:06
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:32
Reklám
16:35
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor – ismétlés
18:14
Gasztronómia a Mátrában - kisfilm
18:20
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:41
Sport7 1. rész – sport magazin – ismétlés
19:07
Reklám
19:10
Sport7 2. rész – sport magazin – ismétlés
19:35
Nápolyi 1. rész – ismétlés
20:01
Reklám
20:05
Nápolyi 2. rész – ismétlés
20:30
Képújság