Befejeződött a városi utak karbantartása. Az önkormányzat költségvetéséből a város által kezelt utak állapotának javítására Gyöngyösön 33 millió, Mátrafüreden pedig 4 és fél millió forintot fordítottak. A karbantartás indokolt esetben, kisebb beavatkozásokkal, december végéig még folytatódik. Jövő év januárjától pedig a 2022-es költségvetés elfogadásáig, sürgősségi feladatok ellátására lesz lehetőség.
Zajlik a munka a Bethlen Gábor utcában, itt éppen rácsos csapadéknyelőt aszfaltoznak újra a munkások. De a napokban burkolatjavítást is végeztek az Aranysas utcában. Ezek már a végső munkák voltak a városi utak idei karbantartási tervében. Kátyúzásra és egyéb burkolatjavításra idén 8 millió forinttal költöttek többet. Kővári László útellenőr elmondta: a korábbi évek gyakorlatának megfelelően most is több ütemre bontva zajlott a belterületi utcák helyreállítása.
– Ebben az évben 3 ütem van, tavalyi évben 5 volt, ez azt mutatja az én olvasatomban, hogy nem dolgoznak rosszul a kivitelezőink, mert nem kell annyi ütemet összeállítani. Az utolsó ütem, a 3. most fejeződött be, készre jelentette a vállalkozó. Itt még vannak kisebb munkák, de ez már a mai vagy holnapi nap kész lesz, és ami maradék összeg ebből a költségvetésből, azt a novemberi, decemberi hónapban fogunk elkölteni, ha közben kisebb kátyúk keletkeznek. – mondta Kővári László, Gyöngyös Város Önkormányzatának útellenőre.
Idén csaknem 800 négyzetméteren történt kátyúzás, és több mint 700 négyzetméteren volt szükség burkolatjavításra – tette hozzá a szakember. Kővári László felhívja a lakosok figyelmét: a városban tapasztalhatnak még egy nagyobb volumenű munkát, ugyanis a hónap végén elkezdődik az Angyal utca felújításának második üteme.
– Egy hét múlva, ha lehet, kerüljék az Angyal utcát, bár félpályás lezárás lesz, de jobb, ha a Gyulai Pál utcán kerülnek a Lidl felé. Ez a második ütem azt jelenti, hogy a Vörösmarty utcától a Bányász utcáig lesz felújítva, tehát magyarul csak a 3. szakasz marad, ami az idén már nem lesz kész a Pesti útig. Ez majd a jövő évi költségvetésből lesz finanszírozva, viszont így az Angyal utcának a kétharmada teljes felújításra kerül. – mondta Kővári László.
Az útellenőr hangsúlyozta: A Mátrába vezető 24-es út mellett több olyan útszakasz is van a városban, melyet nem az önkormányzat, hanem a Magyar Közút tart karban. Egyebek között ilyen a Kossuth, a Vachott Sándor, a Petőfi, valamint az Egri út egy része és a 3-as számú főút. Tehát ha a gépjárművezetők itt észlelnek kátyút vagy burkolathibát, azt a közútkezelő felé kell jelezni, ha pedig egyéb helyen a városban, akkor azt a gyongyos.hu hibabejelentőjén lehet megtenni.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon