Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Idén is lesz élő adventi kalendárium

Idén is lesz élő adventi kalendárium

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Sikeres volt a tavalyi kezdeményezés, így idén is több városrészen megszervezték az élő adventi kalendáriumot. Ennek lényege, hogy a kezdeményezéshez csatlakozott házak, lakások ablakait kivilágítják, és szentestéig minden nap megjelenik bennük az adott napszáma. A cél, hogy esti sétákra hívják a családokat, és közösen hangolódjunk az ünnepekre.

Világító adventi kalendárium a belvárosban – a közösségi oldalon hirdették meg az idei eseményt. A felsővárosban pedig címekkel együtt látható a kezdeményezés. Novemberben összefogtak a gyöngyösiek, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is közelebb hozzák mindenki számára az ünnepekre való ráhangolódást. Rénszarvas, fényfüzérek az erkélyen, és egy nyolcas szám. Ezeket a képeket egy éve készítettük, amikor több városrészenként 23 lakás- és háztulajdonos díszítette ki ablakait. A belvárosban élők úgy döntöttek, pontos címet nem adnak meg, így a sétálók feladata, hogy megtalálják az aznapi dátummal ellátott ablakokat.

– Egy kis kutakodás sem árt a gyerekeknek, felnőtteknek, úgyhogy a mi városrészünkön úgy fog kinézni ez az egész, hogy a kivilágítás előtti napon az eseménynél kiposztolom a térképet, megjelölve a dátumot, és nagyjából lehet majd tudni, hogy hol kell keresni majd az ablakot. – mondta Ihracska-Lévai Kitti szervező.

December 23-án pedig az összes ablak ki lesz világítva. Magyarországon 2016-ban indult ez a kezdeményezés, mostanra pedig országossá nőtte ki magát. Ihracska-Lévai Kitti boldogan vállalta a belvárosi családok kalendáriumának megszervezését, két okból is.

– Jó egy kicsit ráhangolódni, keresni, és csodás ablakokkal találkozni, így egy kicsit átszellemül az ember, illetve a másik dolog, amiért nekem ez szívügyem, hogy nagyon szeretek sétálni, és tényleg azt látom, hogy mindenki autóba ül, és rohan ide-oda, és nagyon örülök, hogy Gyöngyösön több városrészen is megjelenik ez a kezdeményezés, és sétatávolságra vannak egymástól az ablakok. – mondta Ihracska-Lévai Kitti.

Érdemes tehát ma estétől egy kicsit lelassítani, és nyitott szemmel járni, az ablakokon délután öt órakor gyúlnak ki a fények.


Az Aktuális napi hírei (2021-12-01 )

Tovább az archívumra