Pályaorientációs napot tartott a MATE Károly Róbert Campusa a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum tanulói részére. A program célja az volt, hogy segítsék a továbbtanulás előtt álló diákokat a döntéshozatalban. Az egyetem ezen kívül nyílt napokat is tart, ahová minden érdeklődőt várnak.
Közel száz végzős diák látogatott el a Károly Róbert Campusra, hogy betekintést nyerjen az egyetemi életbe, ugyanis az intézmény pályaorientációs napot szervezett számukra. Elsőként a bottyános diákok vettek részt a programban, de a későbbiekben szeretnének még közreműködni a térség többi középiskolájával is, hogy az ott tanuló fiataloknak is segítséget nyújtsanak a pályaválasztásban.
– Leginkább arra kell nagyon figyelni, hogy ezek a fiatalok megtalálják azt a pályát, amit majd az elkövetkezendő 5-8 évben fognak végezni, ez most nagyon nehéz és ebben próbáljuk őket segíteni játékos feladatokkal, előadásokkal, azoknak a tevékenységeknek a bemutatásával, amit majd tanulni fognak itt az egyetem keretei között, tehát tényleg kicsit közelebb hozni őket az egyetemi léthez. – mondta Dr. Bujdosó Zoltán, a MATE Károly Róbert Campusának főigazgatója.
Bár a campus képviselői járnak a középiskolákba pályaorientációs napokra, de úgy vélték, hogy jobb az, ha az egyetem falai között, testközelből ismerik meg a fiatalok az iskolai légkört vagy az előadások menetét, hiszen ez alapján könnyebb lesz dönteniük. Itt például a robotika rejtelmeibe nyerhettek betekintést a tanulók.
A diákok szerint jó ez a program, hiszen így többet megtudhatnak továbbtanulási lehetőségeikről.
– Igen jó, meg szerintem minket nem tájékoztatnak kellően, így jó megtudni, hogy mi hogy van. – mondta Juhász Zsófia.
A pályaorientációs napon túl nyílt napokat is szerveznek, amiket január 22-én és február 5-én tartanak 10 órától szintén az egyetem épületében.