Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Elismerés a kulturális élet legjobbjainak

Elismerés a kulturális élet legjobbjainak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

László Ferenc, a gyöngyösi Kolping egyesület alapítója és Sándor Ferenc a GYÖNGY Nemzetközi Néptáncfesztivál kuratóriumának elnöke kapta idén a Gyöngyös város kultúrájáért elismerést. A Gyöngyösi Fiatalok a Művészetekért díj pedig Patócs Donát táncművészé lett.

Gyöngyös város képviselő-testülete minden évben a helyi kulturális és művészeti élet legkiválóbb alakjainak adományozza a Gyöngyös Város Kultúrájáért díjat. Idén Sándor Ferenc, a GYÖNGY Nemzetközi Néptáncfesztivál kuratóriumának elnöke az egyik díjazott, aki már 15 éve dolgozik azon, hogy a fesztivál gazdasági hátterét évről-évre megteremtse. Idén az eddigi fesztiválok legjobb együtteseit szeretnék elhívni, de jelen pillanatban még az is kérdés, hogy mely országok tudnak a járványhelyzetben utazni.

– Ahhoz, hogy eljöjjön valaki az Egyesült Államokból, Új-Zélandról vagy akár Indonéziából és ki tudja fizetni a repülőjegyet ez az ottani gazdasági helyzettől is függ, nemcsak tőlünk. Úgy van a CIOF szabályzat szerint, hogy a Magyar országhatárig ők fizetik az utazást, az országhatárról ha busszal jönnek a buszköltséget, ha repülővel jönnek akkor a reptértől oda-vissza az utat nekünk kell fizetni. – mondta Sándor Ferenc, a GYÖNGY Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány elnöke.

A másik díjazott László Ferenc, aki a Gyöngyösi Kolping Család Egyesület 1991-es megalakulásától kezdve folyamatosan részt vett a döntésekben és a feladatokban. Nézőtér című műsorunkban a Kolping Ház sorsáról is beszélt.

– A Kolping ház továbbra is az ifjúságot fogja szolgálni. A Vak Bottyán János Katolikus Szakközépiskolának növekszik a tanulólétszáma és a bővítés a Kolping ház területére tervezi az egyház. Említettem a bevezetőben, hogy a Barátok templomában alakultunk meg, és most visszaköltözünk oda. – mondta László Ferenc, a Gyöngyösi Kolping Család Egyesület elnöke.

A Gyöngyösi Fiatalok a Művészetekért díj Patócs Donát táncművészé lett, aki számára igazi meglepetés volt az elismerés. Donát tavaly szeptember óta vezeti a Vidróczki néptáncegyüttes gyerekcsoportjait. Azt mondja, neki sok mindenben a néptánc jelentette a megoldást.

– Hogy úgy mondjam, a néptánc csinált belőlem embert, mert minden kamasznak nekem is volt nehezebb időszaklom, és a néptánc ebből mindig egy ilyen kilábaló eszköz volt ami
segített utat mutatni és továbblépni a kicsinyes dolgokon . – mondta Patócs Donát táncművész.

A kitüntetéseket a járványhelyzettől függően egy későbbi időpontban adják át személyesen.


Tovább az archívumra