Kezdőlap » Hírek - Aktuális » BÖK-tisztújítás: Merczel József az új megyei elnök

BÖK-tisztújítás: Merczel József az új megyei elnök

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Tisztújító közgyűlést tartott Gyöngyösön a Baloldali
Önkormányzati Közösség, az MSZP önkormányzati fórumának megyei szervezete. Az
új elnök Merczel József lett. A fórumon a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára
ismertette a konvergenciaprogram önkormányzatokat érintő részleteit.

Békés építőmunkára készül az MSZP a megyében. Sós Tamás
szerint jó jel, hogy Hevesbe került az Észak-Magyarországi régió több fontos
központja, például a közigazgatási hivatalé. Hiesz György a fórum előtti
sajtótájékoztatón emlékeztetett: a jövőben azoknak a településeknek jut a
kistérségeken belül többletforrás, akik nehéz döntéseket is hajlandók
véghezvinni. Ezt követően Várfalvi István, a pénzügyi tárca szakállamtitkára
részletezte a konvergenciaprogram településeket érintő intézkedéseit.

A fórumon részt vett dr. Tóth József, a BÖK országos
vezetője is. A szervezet legfontosabb szerepe az érdekérvényesítés, és az
önkormányzatokat érintő kormányzati intézkedések szakmai hátterének kidolgozása
– fejtette ki Szabó Gyula, a megyei BÖK 12 év után leköszönő elnöke.

A megyei BÖK új vezetője Merczel József, az MSZP megyei
alelnöke lett, aki az első teendőként a sorok rendezését és az esetleges új
megyei választásokra való kellő felkészülést jelölte ki.

Faragó Zoltán


Tovább az archívumra