Ma délután 13 órakor elrajtolt Csákvárról a Tour de Hongrie hazánk legnagyobb kerékpáros körversenye.
Az 5 napos viadal vasárnap Kékestetőn zárul. Ez lesz a 11. hegyi befutó hazánk legmagasabb pontján a Tour de Hongrie történetében. Az idei mezőny egyébként minden eddiginél erősebb: tizenegy WorldTeam mellett nyolc Pro Team indul, mellettük két kontinentális klub, valamint a magyar válogatott kap lehetőséget a bizonyításra. Az összetett verseny sorsa minden bizonnyal az utolsó királyetapon dől majd el, így a kékestetői befutó ebben az évben is különös jelentőséggel bír majd. Az öt versenynap alatt hét megyét, illetve húsz várost, összesen több mint száz települést érintenek a kerékpárosok. A Tour de Hongrie ötödik, záró szakaszának befutója május 15-én vasárnap 14:25 körül Gyöngyös-Kékestetőn lesz, a Bükki Nemzeti Park pedig vezetett túrára várja a szurkolni vágyókat a befutó előtt hazánk legmagasabb pontjára. A verseny miatt forgalom-korlátozásokra is számítani kell a Mátrában.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon