Közben tovább folyik a vita az öröklésről, a városvezetés ugyanis a korábbi évek szerintük felelőtlen gazdálkodásában látja a mostani nehéz gazdasági helyzet okait.

A korábbi polgármester szerint azonban, ha egyetlen fillér hitelt sem vettek volna fel a fejlesztésekre, a működési kiadásokat akkor sem tudta volna előteremteni az önkormányzat a húsz éve csökkenő normatív finanszírozás miatt.
Abban a két politikus egyetért, hogy a helyzet kritikus, a kilábaláshoz pedig a takarékossági intézkedések mellett összefogásra is szükség van. Réthy Béla azt mondja: a nagyjából egy hónapja elfogadott takarékossági csomagnak már látszik az eredménye, ám az újabb intézkedések elkerülhetetlenek.
Addig az alpolgármester folyamatos egyeztetéseket ígér. Az ellenzék szerint azonban ezek még váratnak magukra.
Pifkó Tamás