Ebből az alkalomból tartottak családi napot. A rendezvényen több mint ezren vettek részt. A gyerekprogramok mellett a felnőtteket egészségügyi sátorral és életvezetési tanácsadással várták.

Nasinszky Péter lelkész hozzátette, minden korosztály számára készültek programokkal,
és úgy tapasztalta, hogy az embereknek van igénye az ilyen jellegű megmozdulásra.
A gyülekezet több programmal is készült a kézműves sátortól a középkori játékokig.
Emellett a felnőttekre is gondoltak, egészségügyi sátorral, sétakocsikázással, önvédelmi bemutatóval.
A nap végén a gyülekezet tagjai egy különleges tánccal is készültek.
Kerek Zsolt