A nemzeti színjátszás azonban csak akkor üdvös a polgári értékrendnek, ha mély, egyetemes értékeket próbál közvetíteni. Erről Eperjes Károly színművész beszélt Gyöngyösön, a Polgári Esték vendégeként, és arról is, miért nem lett Győrben színházigazgató.
A kultúrpolitikában viszont még hiányol egyfajta fordulatot a színművész. Az este folyamán többször is kitért arra, hogy a területért felelős politikusoknak szerinte lenne még tennivalója. Ugyanakkor hozzátette: az úgynevezett nemzeti szemléletű színjátszást csak bizonyos esetben támogatja maradéktalanul.
A nemzeti színjátszás kapcsán a több, mint százfős hallgatóság előtt Eperjes Károly arról is beszélt: utólag már nem bánja, hogy nem ő lett a győri színház igazgatója, hiszen az ottani – egyébként fideszes – városvezetés nem értette meg, milyen színházat akar csinálni.
Faragó Zoltán