Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A megye egyik legnagyobb költségű környezetvédelmi befektetésével hat Tarna-menti település szennyvízhelyzete rendeződhet a következő két évben

A megye egyik legnagyobb költségű környezetvédelmi befektetésével hat Tarna-menti település szennyvízhelyzete rendeződhet a következő két évben

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A résztvevő falvak számára létfontosságú az ötmilliárdos szennyvízprojekt, hiszen mindegyikük sérülékeny ivóvízbázison fekszik.

Itt még egyeztet a káli kistérség hat településének vezetője, de a lényeget már tudják Herman István, a térség országgyűlési képviselőjének bejelentése alapján: 14 év várakozás után elindult a Tarnamente közös szennyvíz-fejlesztése. A képviselő szerint a vállalkozásoknak és a környék álláskeresőinek is jól jön Aldebrő, Feldebrő, Kál, Kompolt, Tófalu és Kápolna szennyvíz-beruházása – mintegy 5 milliárd forint összköltségből. Másfél év múlva itt, Tófaluban is elkészülhet a hálózat, amelyet ezután hat hónapig tesztelnek a szakemberek. Az unió és a magyar állam állja a projekt négyötödét pályázati forrásból.

A gesztor település Kompolt vezetője arra emlékeztetett, hogy a hat település ivóvízellátásának jövőjét alapvetően befolyásolja ez a beruházás. Száz kilométernyi csővezeték lefektetése mellett önálló szennyvíztisztító épül – mindez növeli az ingatlanok értékét és növeli a lakosság életminőségét.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2011-08-05 )

Tovább az archívumra