Nincs Európában még egy olyan kormány, amely ennyire semmibe veszi a megmozdulásokat-mondta Gyöngyös Ma című műsorunkban Nagy Erzsébet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja. Mint arról beszámoltunk egy hetes gördülő sztrájkba kezdtek a közoktatásban dolgozók mellett , a szakképzésben tanítók is. Nagy Erzsébet elmondta, az elmúlt egy évben 15 pedagógust rúgtak ki polgári engedetlenség miatt, köztük olyanokat is akik nehezen pótolhatóak, mert kevesek által tanított tárgyat oktattak.
„A kormányt nem érdekli az, hogy nem lesz kivel pótolni a kieső embereket és az sem érdekli őket különösebben, hogy hányan állnak bele az engedetlenségbe, mert nem azt mondja, hogy mindenkit ki fog rúgni, hanem így egyelget közülük. Ehhez jött még a január 12-én kihirdetett rendelet, akár a nyár közepén is ki lehet majd azokat rúgni, az egész tanévet végig taníthatják, akik polgári engedetlenségben vettek részt, had féljenek addig, had tartsanak addig attól, hogy nyáron megkapják majd az elbocsátó üzenetet, amikor nem tudnak melléjük állni a kollégák, szülők, illetve a diákok.”