Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A kikapcsolódásé és a felhőtlen jókedvé volt a főszerep a 61. Bányásznapon, bár az ágazatot érintő szakmai beszélgetések is külön hangsúlyt kaptak

A kikapcsolódásé és a felhőtlen jókedvé volt a főszerep a 61. Bányásznapon, bár az ágazatot érintő szakmai beszélgetések is külön hangsúlyt kaptak

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A cég idén is színes programokkal és fellépőkkel várta dolgozóit.

A pénteki hivatalos ceremónia után szombaton már a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep. A 61. bányásznapot hagyományokhoz híven idén is a gyöngyösi Bányászzenekar műsora nyitotta meg.

A bányászzenekar műsora után a nap hátralévő részében fellépők szórakoztatták a közönséget. A szervezők elmondták, úgy próbálták összeállítani a programot, hogy a lehető legtöbb embernek felkeltsék az érdeklődését.

Bár ez a nap hivatalosan is a pihenésről szólt, a szakmai értékelések ezúttal sem hiányozhattak.

A terv pedig a jövőre nézve is hasonló. A Mátrai Erőmű Zrt. továbbra is a lehető legtöbb szenet szeretné kitermelni a visontai és a bükkábrányi bányákban. Joachim Witzel hangsúlyozta, a cég által összeállított tervek teljesítése mögött kemény munka áll, amely során elengedhetetlen, hogy a kollégák a munkafolyamatok során segíteni tudják egymást, mint ahogyan az is, hogy pihenőidejükben feltöltődhessenek.

A bányászok és családtagjaik jó hangulatáért és a felhőtlen szórakozásért idén olyan ismert zenekarok és együttesek feleltek, mint az April Project, a Magna Cum Laude, valamint a Roy és Ádám.

Nagy Réka


Az Aktuális napi hírei (2011-09-05 )

Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
Gyöngyös Ma – válogatás a hét legjobb beszélgetéseiből
09:15
Reklám
09:18
Műsorajánló
09:20
Nápolyi – 1. rész
09:50
Reklám
09:53
Nápolyi – 2. rész
10:23
Reklám
10:26
Partizán – közéleti – politikai műsor
11:10
Zongoraavató
11:25
Időjárás
11:27
Reklám
11:30
Képújság
14:30
Fuchs Jenő, az első ember - dokumentumfilm
15:20
Operagála Gyöngyösön - részlet
15:30
Aktuális – Extra - ismétlés
16:23
Reklám
16:26
Egy nap a világ – útifilm sorozat
16:51
Gyöngyike Néptáncfesztivál - részlet
17:05
Sport7 – sport magazin
17:58
Időjárás
18:00
Gyöngyös Ma - ismétlés
18:15
Reklám
18:18
Műsorajánló
18:20
Nézőtér – kulturális magazin - 1. rész
18:50
Reklám
18:53
Nézőtér – kulturális magazin - 2. rész
19:23
Reklám
19:26
Alinda – beszélgetés ismert emberekkel
20:26
Időjárás
20:28
Reklám
20:31
Képújság