Életfogytig tartó börtönt kér az ügyészség arra a férfira, aki meggyilkolta mindkét lányát még tavaly Aszódon.
A vádirat szerint a férfi a tettét előre eltervelte, baltát és gumikesztyűt vásárolt, majd mikor az egyébként anyjuknál, Vámosgyörkön élő lányok nála voltak, megvárta míg elalszanak, majd megölte őket. Ezt követően végrendeletet hagyott maga után és tehervonat elé vetette magát, de túlélte. Arról nem számolt be sem az ügyészség, sem korábban a rendőrség, hogy édesanyjuk már napokkal a holttestek megtalálása előtt bejelentette a lányok eltűnését, a rendőrök ki is szálltak az apa lakásához, be azonban nem mentek. Emiatt öten fegyelmit kaptak. A nő korábban négyszer jelentette fel a volt férjét.
Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Életfogytig tartó börtönt kérnek a lányait meggyilkoló férfira
Életfogytig tartó börtönt kérnek a lányait meggyilkoló férfira
Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!