Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Demonstráltak az új felsőoktatási törvénytervezet ellen a Gyöngyösi Főiskolán

Demonstráltak az új felsőoktatási törvénytervezet ellen a Gyöngyösi Főiskolán

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ezzel az akcióval egy országos tiltakozási hullámhoz kapcsolódtak, mellyel szerették volna felhívni a figyelmet a hallgatói jogok tervezett csorbítására – mondta Bíró Zoltán, a főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöke.

Az országosan 360 ezer hallgató jogait képviselő Hallgatói Önkormányzat több dolgot is nehezményez az új felsőoktatási törvénytervezettel kapcsolatban. A lényegi egyeztetés hiánya mellett a javaslataik figyelmen kívül hagyását, valamint a mindent központosító kormányzati tendenciákat. Terveik szerint nem ez az utolsó tiltakozási és figyelemfelhívási próbálkozásuk.

A gyöngyösi főiskola diákjai jelképesen lufiba zárva eresztették égnek az elkészült törvénytervezetet. A látványos akcióval a két leghangsúlyosabb pont ellen tiltakoztak a hallgatók.

Vannak azonban olyan pontjai is a törvénynek, amit támogat a HÖK: a nyelvvizsga mint kötelező felvételi követelmény az egyik ilyen, a másik pedig az egyes szakok keretszámainak a mindenkori munkaerőpiaci viszonyokhoz történő alakítása. .

Berzsényi Gergely


Az Aktuális napi hírei (2011-10-13 )

Tovább az archívumra