Elsősorban az adórendszert, a munka törvénykönyvének tervezett változtatását, a felsőoktatási törvényt a paksi atomerőmű bővítését és a devizahitelesek megsegítésére tett intézkedéseket kifogásolják.

Szilágyi Péter elmondása szerint a korrupció elleni határozottabb fellépést segítené, ha a képviselők és a beruházók nem dönthetnének többet zárt ajtók mögött, és ha a helyi civileket nemcsak utólag hallgatnák meg, hanem a döntések előkészítésébe is bevonnák. Az iskolák központosítása is elfogadhatatlan, hiszen az iskolák nem csupán intézmények, hanem identitásképző elemei is egy-egy településnek – tette hozzá Szilágyi Péter.
Az LMP népszavazási kezdeményezésének elutasítása miatt életre hívott aláírásgyűjtést tovább folytatja a párt, valamint a helyi közösségek önrendelkezési szabadságának megvalósítása jegyében az egyes települések civiljeinek kezébe adná, hogy milyen típusú üzletek nyílhatnának meg.
Berzsényi Gergely